Elkezdte a Mol-részvények elemzését az MBH Befektetési Bank, ajánlásuk vétel, a célár pedig 3261 forint, amely a jelenlegi árfolyamhoz képest 10 százalékos plusszal kecsegtet. A célár osztalék nélkül értendő, amely egyébként részvényenként 230 forint lehet a Mol tavalyi profitja után.
A pénteken publikált elemzés rámutat, hogy a „mainstream” felfogás szerint a Mol egy olajkitermelő vállalat, amely például benzint és gázolajat, továbbá petrolkémiai termékeket állít elő és értékesít, a társaság azonban ennél sokkal összetettebb.
A (közel)jövőben a karbonsemlegesség elérése és a körforgásos gazdaság előretörésének következtében a vállalat még inkább átalakulhat – véli az MBH elemzője. Ennek fontos mérföldkövei például az Alteoban történt részesedés szerzés, az egyre több megújuló energia alkalmazása vagy éppen a környezetkímélőbb üzemanyagok értékesítése. A társaság, ahogy az energetikai iparágában szinte minden szereplő, az utóbbi években jelentős átalakuláson megy keresztül. A globális felmelegedés elleni küzdelem, a karbonsemleges működés elérése olyan célok, amelyek az energetika iparágát és annak szereplőit fontos kihívás elé állítja – olvasható az elemzésben.
Debreczeni Csaba részvényelemző szerint a Mol eredménytermelő képességének gerincét és így a részvényt érintő befektetési sztorit ugyanakkor továbbra is – az elkövetkezendő 5-10 évben jó eséllyel – az olajkitermelés és a finomítás határozza meg.
Ebből kifolyólag a magasabb olajkitermelés, a finomított termékek (üzemanyagok, vegyipari termékek, műanyagok) iránti magasabb kereslet lehet a növekvő eredmény katalizátora, ahová majd becsatlakoznak az olyan új üzletágak, mint a körforgásos gazdaság és az újrahasznosítás.
Ezek alapján a Mol eredményére továbbra is legnagyobb hatással az olajár és gázár alakulása, a forint főként dollárral szembeni változása, a finomítói marzsok, leegyszerűsítve a finomítás költsége és a végtermék iránti kereslet különbsége, valamint az adók alakulása lesz.
Az utóbbi évet már a normális működési pályához való visszatérés jellemezte, vagyis az, hogy a Covid-19 miatti lezárások és az orosz-ukrán háború miatti energiakáosz, a nyersanyagárak és villamosenergia-árak magas volatilitása talán már a múlté, ugyanakkor a jövőben egy hasonló állapotot nem lehet teljesen kizárni – áll az elemzésben.
Kapcsolódó
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz