A főbb indexek erős mínuszban nyitottak pénteken, a kereskedés végére azonban már megközelítették az előző napi záróértéket. A nem hivatalos adatok szerint az európai kereskedési idő végén a legjelentősebb vállalatok részvényeit követő pán-európai FTSE Eurofirst 300 index 0,16 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,20 százalék veszteséget mutatott.
Frankfurtban a DAX index 0,03 százalék veszteségben állt a kereskedés végén, miután 0,75 százalékkal kezdett mínuszban. A londoni FTSE-100 vesztesége a kezdeti 0,67 százalékról 0,15 százalékra, a párizsi CAC-40 vesztesége pedig 0,80 százalékról 0,50 százalékra mérséklődött.
A párizsi index nap közben egy százalékot meghaladó veszteségben is járt. A franciaországi értékpapírpiacokon nagy árfolyam-ingadozást okozott Francois Hollande elnök csütörtök esti bejelentése, hogy nem indul a jövő évi elnökválasztáson.
A kormányválság veszélyét hordozó és az ország bankjainak a feltőkésítését esetleg megnehezítő hét végi olaszországi népszavazás is bizonytalansági tényezőként hatott a pénteki kereskedésben. A milánói FTSE MIB index egy százalék nap közbeni gyengülés után 0,02 százalékkal pluszban zárt.
Az olaj ára az európai kereskedés végén szerény nyerségben járt: a Brent 0,20 százalékkal állt magasabban hordónként 54,05 dolláron, a WTI 0,43 százalékkal magasabban 51,28 dolláron. A Brent a héten 15 százalék, a WTI 11 százalék nyereséget halmozott fel. Az olaj árát az OPEC tagországok között a termelés korlátozásáról létrejött megállapodás emelte meg.
Az arany határidős jegyzése 0,54 százalékkal unciánként 1175,75 dollárra emelkedett.
Az euró 0,11 százalékkal állt erősebben 1,0671 dolláron.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Ha ez a helyzet tartósan fennmarad, megszűnnek a kisboltok Magyarországon