A Richter Gedeon Nyrt. adózott nyeresége 23,8 százalékkal csökkent tavaly 49,3 milliárd forintra. Ebből a negyedik negyedévben 8,9 milliárd forintot értek el, ami 27,2 százalékos emelkedést jelentett a bázishoz képest - közölte a társaság a BÉT honlapján kedden közzétett nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerint számolt konszolidált gyorsjelentésben. A portfolio elemzői konszenzusa 7,81 milliárd forint volt  a negyedik negyedévre, így ezt alaposan felülteljesítette a Richter.
Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 2640 forint volt egy év alatt szemben az egy évvel korábbi 3460 forinttal.
Az összes árbevétel 2011-ben elérte a 309,34 milliárd forintot, ami 12,4 százalékos emelkedést jelentett a 2010. évinél. A negyedik negyedévben az árbevétel 52,7 százalékkal 91,06 milliárd forintra nőtt, ami szintén jóval magasabb az elemzők által várt 73,8 milliárd forintnál.

A Richter szinte mindegyik kiemelt régióban növekedést tudott elérni. A magyarországi 309,3 milliárd forintos árbevétel 5,5 százalékkal, euróban 3,9 százalékkal emelkedett. Az export ennél is nagyobb mértékben 11,6 százalékkal nőtt euróban számolva.

A kivitelen belül a Oroszországban több mint 26 százalék volt az árbevétel növekedése euróban. Ugyanakkor az unióba is 15 százalékos forgalom emelkedést regisztrálhatott a Richter. Itt ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy ennek a növekedésnek a jelentős része a Grünenthaltól átvett orális fogamzásgátló portfolióból származó árbevétel-növekedéssel magyarázható. Ezt ráadásulk csökkentette a romániai nagy- és kiskereskedelmi szegmens visszaeső értékesítése.

Az üzemi eredmény 62,6 milliárd forintot tett ki a tavalyi évben,. ami gyakorlatilag megegyezett az egy évvel korábbival. Az üzemi eredmény kismértékű csökkenésében a jelentős árbevétel-növekedés mellett az okolható, hogy jedlentősen nőttek a működési költségek, ezt azonban valamennyire ellensúlyozta a forint leértékelődése, amely főként 2011 utolsó negyedévében jelentkezett. A költségek jelentős megugrását a Richter elsősorban az értékesítési és marketing tevékenységgel magyarázza. A nettó profit visszaesése így elsősorban a pénzügyi
tevékenységből származó veszteség következménye - olvasható ki a gyorsjelentésből. A pénzügyi tevékenység vesztesége 2011-ben 6,5 milliárd forint volt, szemben a 2010-ben elért 5,1 milliárd forintos nyereséggel, ami 11,6 milliárdos mínuswzt jelentette így egy év alatt.

A csoport üzleti eredménye egyébként nagyrészt a gyógyszergyártási szegmensből származik. E részlegben ugyanis tavaly 6,0 százalékkal nőtt a profit. A Richter esetében a visszaigényelhető különadók 1,728 milliárd foriontot tettek ki tavaly, és a gyorsjelentésben azt is előre leszögezik, hogy 2012-ben a társaság  jogosult a különadó maximális 90 százalékos visszaigénylésére.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!