A hét folyamán a Fitch hitelminősítő a a legmagasabb szintről egy fokozattal csökkentette az USA adósbesorolását leginkább amiatt, hogy néhány évente a kongresszusnak és az elnöknek együttes döntéssel kell megemelnie az államadósság dollárban megadott lehetséges legmagasabb mértékét egy igencsak elavult, 106 éves törvény miatt, és ezt időnként az utolsó pillanatig húzzák.

Hozamugrás

A hitelminősítőnek az amerikai államadósság mértéke és növekedése sincs az ínyére: a GDP-hez viszonyított 120 százalék fölötti mérték más országoknál már aggodalomra adhatna okot. Az amerikai adósság nagy részét megtestesítő állampapírok azonban sok évtizede a világ legnépszerűbb és legbiztonságosabb befektetésének számítanak, így olyan nagy a kereslet irántuk, hogy egyelőre a befektetők boldogan hitelezik az amerikai államot.

A leminősítés után jelezte az amerikai kormány, hogy másfél év után növelni akarja a kötvénykibocsátást, ami fokozott kínálatot jelent. A kötvényhozamok nagyot ugrottak a héten, különösen a 30 éves lejárat, ami nem igazán tűnik logikusnak, hisz mai tapasztalatainkkal nem igazán tartjuk valószínűnek, hogy a következő 30 évben 4,30 százalék lenne az átlagos kamatszint, miközben az inflációs cél 2 százalék, márpedig a 30 éves papír hozama most erre a szintre ugrott fel.

Buffett bezsákol

A CNBC utána nézett, hogyan reagál minderre Warren Buffett, a legendás hosszútávú befektető. Amint az várható tőle, magas hozamok és tetőző jegybanki kamatemelési ciklus mellett vidáman vásárolja az állampapírokat. Elmondta, hogy cége, a Berkshire Hathaway múlt hétfőn 10 milliárd dollárért vett állampapírt, ezen a héten hétfőn újabb 10 milliárdért, és jövő hétfőn is ezt fogja tenni, csak még egyet nem döntöttek el: hogy 3 vagy 6 hónapos kincstárjegyet vegyenek ez alkalommal.

Közölte, hogy vannak dolgok, amik miatt a legkevésbé sem kell aggódni: az adósbesorolás módosítása tipikusan ilyen, hisz nem arról van szó, hogy befektetésre ajánlott kategória határán lenne a minősítés (mint Magyarország esetében), hanem a létező legjobb szintről vették vissza eggyel, ami még mindig igen kitűnő szint.

Nem volt egyedül

A Buffett által említett 6 hónapos kincstárjegy mások figyelmét is felkeltette: a több mint 10 éves hozamcsúcs, ami az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed múlt heti, nem kis eséllyel utolsó kamatemelését követően alakult ki. A Bloomberg szerint két és fél éve a legnagyobb kereslet mutatkozott a hétfői aukción.

Buffett vásárlása azt jelzi, hogy a guru szerint is olyan kamat-, illetve hozamszintek alakultak ki, amelyek vonzók, és most már vélhetően tetőzési folyamat alakul ki, vagyis az infláció valóban visszaszorul, a Fed ennek megfelelően csökkentheti majd a kamatszintet. Érdekes módon egy másik ismert befektető, Bill Ackman méretes short pozíciót nyitott a 30 éves államkötvényből, lehet, hogy ő lökte fel a hozamot 4,30 százalékig.

A másik oldal

Ackman befektetéseinek hozama messze elmarad attól, amit Warren Buffett produkál, ráadásul szeret shortolni. Hogy miért gondolja 4 százalék környékén alacsonynak a 30 éves hozamot (miközben az 2020 ban 1 százalékon is járt), azt nem részletezte. Kétségtelen, hogy volt egy időszak a 70-es, 80-as években, amikor a Fed tartósan az inflációnál jóval magasabb kamatot alkalmazott, és akkor a 30 éves kötvény hozama is igen magas volt, a következő évtizedekben ennek azért nem túl sok a valószínűsége, már csak a jócskán megnövekedett államadósság miatt sem.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!