Az 1902-ben alakult Richter Gedeon a szocializmus éveiben Kőbányai Gyógyszergyárként működött, és már akkor is túlnyomórészt a szovjet piacra termelt. 1994 októberében - néhány hónappal az akkoriban még nagyobb Egis sikeres tőzsdei privatizációja után- az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) 1330 forintos (12,30 dolláros) árfolyamon kínálta a befektetőknek az előző évben 18 milliárdos árbevételből 2 milliárdos nyereséget elérő Richter részvényeit. A magyar kisbefektetőknek szánt 464 milliós névértékű csomagot négyszeresen túljegyezték, egy befektetőnek mindössze 12 darab ezer forintos papír jutott. (Azóta a névértéket tizedeléssel száz forintra vitték le.)
A november 9-i tőzsdei bevezetés sikeres volt, az első kötés a részvényre 1700 forinton, a kibocsátási árnál 30 százalékkal magasabban született. (Hiába, akkor még működött az "állj éjszaka sorban, jegyezz, amennyit bírsz és add el rögtön" kisbefektetői recept...)
Az állami privatizátorok vérszemet kaptak, a következő csomagot egy évvel később már 2000 forintért (14,75 dollárért, majd 1997 májusában a harmadikat 14 160 forintért (78 dollárért)) adták el. Azután csökkent le a magyar állam tulajdonrésze a ma is meglévő 25 százalékra. Az 1998 augusztusi orosz válság előtt a Richter már 20 ezer forintot ért, vagyis kevesebb, mint 4 év alatt 15-szörözte árfolyamát. (Igaz, 1993-1997 között árbevétele három-, adózott eredménye kilencszeresére bővült.)
Azóta ugyan járt 50 ezer felett is az árfolyam, de az idei fejlemények miatt megint lejtmenetbe kapcsolt a kurzus. A pénteki szint azonban még így is forintban 28-szorosan, dollárban 12-szeresen múlja felül a húsz évvel ezelőtti kibocsátás árfolyamát.
Idén - durva becsléssel - az 1993-ast 20-szorosan felülmúló árbevételből körülbelül 20-szoros eredmény várható, vagyis két évtized alatt azért erőteljesen emelkedett (9 alattiról csaknem a duplájára) a piac által elismert EBITDA. (Igaz, a 2008-as válság előtt volt példa 30 feletti értékre is.)
Az utóbbi másfél évtizedet alapul véve mindazonáltal a négy magyar blue chip közül a Richter a legstabilabb árfolyamú papír, a mostani szinthez képest felfelé kevesebb, mint másfélszeres, lefelé még 2009-ben is csak felényi kilengést produkált. (Csak összehasonlításul: a Mol ért háromszor többet és feleennyit, mint most, nem is beszélve a felfelé háromszoros, lefelé harmadolós kilengést produkáló OTP-ről.)
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megint variál a számlázással az MVM: ezzel dolgunk lesz

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

Szívbillentyűcsere egyetlen tűszúrással

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?
