Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 56 338,50 ponton zárt pénteken, 0,73 százalékkal, 408,81 ponttal magasabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac heti forgalma 47,32 milliárd forint volt az előző heti 39,33 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a héten.

Hétfőn a BUX emelkedése főként a Molnak és az OTP-nek volt köszönhető. A Mol jelentősen jobban zárt az európai olajtársaságoknál, az OTP-t a bankszektor jó teljesítménye segítette.

Kedden a nemzetközi hangulat hatása nem volt jelentős, a BUX 1,28 százalékkal emelkedett, amiben a Mol több mint 3 százalékos erősödése játszott szerepet.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában felidézte, hogy a Mol kedden bejelentette, akár 400-450 millió dolláros megtakarítást is elérhet az idei év szeptembere és 2024 vége között fizetendő bányajáradék összegéből, miután a magyar állammal olyan szerződést kötött, amely 2023-ra és 2024-re minimális kitermelési szintet határoz meg, és amíg a Mol ezt teljesíti, csökkentett bányajáradékot kell fizetnie.

Szerdán a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest, a Mol kivételével, amelynek árfolyama korrigált az előző napi erőteljes emelkedést követően. A kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére európai összevetésben felülteljesített a BUX-index. A nemzetközi piacokon a gázai konfliktus és annak lehetséges eszkalációja volt a pesszimizmus legfőbb oka. A geopolitikai feszültségek olajár emelkedést, amerikai és globális kötvényhozam emelkedést és részvénypiaci esést okoztak.

Csütörtökön a vezető részvények mindegyike veszített értékéből az előző napi záráshoz képest, a tőkepiacokon a hangulat Európában és a régióban is kedvezőtlen volt, az Egyesült Államokból is vegyes gyorsjelentések érkeztek.

 

Három havi csúcson az arany ára

Az európai értékpapírpiacok ugyanakkor gyengén kezdték, majd viszonylag nagy, másfél százalék körüli veszteséggel, több havi mélyponton fejezték be a pénteki kereskedést. Bővebben --->

Pénteken eseménytelen nap volt a magyar tőzsdén, a BUX index alig csökkent, ami meglepő volt a geopolitikai feszültségek, a gázai konfliktus miatt, ami rossz nemzetközi befektetői hangulatot, az amerikai és az európai piacokon egyaránt jelentős csökkenést okozott. A magyar papírok felülteljesítettek nemzetközi társaikhoz képest, az OTP 0,97 százalékos csökkenésével is jobban teljesített az európai bankpapíroknál.

A héten a Magyar Telekom árfolyama 2,56 százalékkal csökkent, a részvény 570 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma meghaladta a 2,5 milliárd forintot.

Richter árfolyama 1,72 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 8850 forinton zárt, heti forgalma 8,89 milliárd forint volt.

A Mol a héten 3,57 százalékkal erősödött, 2900 forinton zárt pénteken, forgalma a héten 12 milliárd forintot tett ki.

Az OTP jegyzése 1,67 százalékkal csökkent a héten, pénteken a részvény 13 220 forinton zárt, heti forgalma 19,74 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4917,12 ponton zárt a héten, ami 59,88 ponttal, 1,23 százalékkal magasabb az előző hetinél.

(via MTI)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!