Januárban egyértelműen a hosszú lejáratú kötvények kibocsátása volt a sláger világszerte a tőkepiacokon, a befektetők ezekből szinte minden mennyiségben hajlandók voltak vásárolni. Attól tartanak ugyanis, hogy ha egyszer a jegybankok tényleg megkezdik a kamatok lefaragását, akkor már nem lesz erre lehetőség.
Európában a Bloomberg által összeállított adatok szerint a 2024-ben eddig kibocsátott kötvények több mint fele 7 éves vagy annál hosszabb futamidejű volt. A legnagyobb túljegyzés pedig a 10 éves, vagy annál is hosszabb futamidejű kötvényekre érkezett. Az Egyesült Államokban a 10-30 éves és annál is hosszabb lejáratú kötvények az összes kibocsátás mintegy 44 százalékát tették ki, ezzel megelőzték az 5-7 éves papírokat is.
A befektetők részéről a kereslet érthető, hiszen a piac jelenleg azzal számol, hogy a Fed idén 150, az EKB pedig mintegy 125 bázisponttal csökkenti majd irányadó kamatát. Márpedig, ha kamatcsökkentés jön, akkor jobb lehet minél előbb, minél hosszabb távra bebiztosítani a magasabb hozamokat.
A nagy kereslet viszont elnyomta a hozamgörbét és a szokásosnál jóval alacsonyabb szintre süllyedt a hosszabb lejáratú kötvények hozamfelára a rövidebb lejáratúakhoz képest.
Ez pedig a kibocsátók kedvét hozta meg az eladáshoz.
Nem is csoda, hiszen hiába az most az uralkodó narratíva, hogy csökkenni fognak az infláció és a kamatok, nem mindenki véli így. A közel-keleti konfliktus esetleges kiszélesedése, a Szuezi-csatornánál jelentkező problémák globális ellátási láncokra gyakorolt kedvezőtlen hatásai egyaránt felfelé lökhetik az inflációt és akkor máris nem tűnik olyan biztosnak a gyors kamatcsökkentés és lehet, hogy a hosszabb lejáratokra is kedvezőtlenebb feltételek mellett lehet kötvényeket eladni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező