A szakértő a svájci Világgazdasági Fórumon azt nyilatkozta, hogy a közelmúltban csalódást keltett az euróövezet gazdasága, a tisztviselők pedig vélhetően túl optimisták lesznek, ha közzéteszik a tavalyi negyedik negyedéves eredményeket.
Leszögezte, hogy nőtt a geopolitikai fenyegetettség, mivel szerinte „amit a húszik művelnek, az valami sokkal nagyobb dolognak a kezdete, ami hatással lesz a Szuezi-csatornára és növelni fogja az ottani árakat.”
Kijelentette: egyáltalán ne számítsunk kamatcsökkentésre idén, ezzel megismételve Philip Lane vezető közgazdász és Christine Lagarde, az EKB elnökének kijelentését.
Tavaly év végén az infláció karnyújtásnyi távolságra került az EKB 2 százalékos céljától, ami spekulációkat indított el azzal kapcsolatban, hogy mikor kezdődik el az euró valaha volt legszigorúbb monetáris politikájának enyhítésére. Míg a kereskedők hat negyedpontos kamatcsökkentésre számítanak áprilisban, addig a közgazdászok a négylépcsős enyhítés első lépcsőfokának bevezetésére júniusra számítanak – írja a Bloomberg.
Holzmann szerint ha a kamatvágásnak konkrét időpontot tűznének ki, azzal beláthatatlan dinamikát indítanának el, melyet szerinte nem lenne tisztességes megtenni, mivel nem tudni, hogyan fog alakulni az infláció. Ugyanakkor hozzátette, hogy a nyári szünetet „talán meg lehet várni”, ám hozzátette, hogy nem szeretne spekulálni.
Az EKB jelenleg úgy látja, hogy az infláció 2025 második felében érheti el a 2 százalékot, míg a mögöttes árnyomás várhatóan 2026 végéig e felett marad.
Lagarde: amerikai mintára tőkepiaci unióra lesz szükség Európában
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke úgy vélte, hogy Európa kritikus pontra érkezett a demográfia és a szén-dioxid-mentesítés területén.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége