A Trieszt, Genova, La Spezia és Gioia Tauro kikötőit érő tetemes kereskedelmi kár miatt Róma kész részt venni egy vörös-tengeri katonai misszióban – közölte Antonio Tajani olasz külügyminiszter a hétfő este erről tartott kormányülést követően.
2023-ban az olasz kereskedelmi csereforgalom negyven százaléka a Vörös-tengeren és a Szuezi-csatornán keresztül haladt, ami 154 milliárd eurónak felelt meg. A Trieszt, Genova, La Spezia, valamint a déli Gioia Tauro kikötőjébe december óta nem érkeznek konténerszállító hajók. Hasonlóképpen Velence kikötőjét is a teljes leállás veszélyezteti az Európa és a Közel-Kelet közötti kereskedelmi útvonalon. Trieszten tavaly 877 ezer, Genován 2,5 millió, Gioia Tauro kikötőjén 3,6 millió konténer haladt át.
A helyzetről Antonio Tajani, a Guido Crosetti védelmi miniszter és a titkosszolgálatokért felelős Antonio Mantovani számolt be a kormánynak.
Ha a válság elhúzódik, a kereskedelmi társaságok lemondhatnak a Szuezi-csatornán át vezető útvonalról, a földközi-tengeri kikötők helyett az észak-európaiakat részesítve előnyben
– hangoztatta a külügyminiszter. A Rotterdam irányába történő elmozdulás pusztító hatást gyakorolhat az olaszországi kikötőkre – tette hozzá a külügyminiszter. Megjegyezte, hogy a Vörös-tengert helyettesítő atlanti útvonal közel két héttel több időt igényel.
Küszöbön áll a közös misszió
Giorgia Meloni olasz kormányfő egy Európai Unióval közös tengeri misszióban való részvételt mérlegel. Róma az EU külügyi tanácsa jövő hétfői ülésére vár, amelyen az Európába tartó kereskedelmi hajók védelme szerepel napirenden.
Az Európai Unió védelmet biztosíthat a Vörös-tengeren áthaladó hajók számára hadihajók segítségével, amelyek akár válaszolhatnak is a húszik támadásaira – hangoztatta Guido Crosetto egy hétfő esti televíziós interjúban.
Az olasz kormány terve szerint a megoldás a Szomália partjainál működő Atalanta nevű katonai misszió átköltöztetése lehet a Vörös-tenger térségébe. Feladata a kereskedelmi hajók védelme a kalóztámadásokkal szemben. Februártól Olaszország veszi át az Atalanta misszió vezetését: Róma szerint az Atalantában részt vevő hadihajók nyújthatnának védelmet a Vörös-tengeren a kereskedelmi hajóknak. Olaszország kész rendelkezésre bocsátani fregatthajókat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről