Ha nem lépik meg a 30 százalékos rezsistopot, akkor 30 százalékkal vagy afölött nőtt volna a családok rezsiköltsége, és ez akkor lett volna érdekes, ha egyáltalán nem lett volna rezsicsökkentés – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. „Százezerszámú család kerül volna nagy bajba."
Van aki diktál, van aki átalányt fizet, van, aki jelleggörbe alapján fizet - emlékeztetett a miniszterelnök. Mint fogamazott, úgy látták, hogy ha nem alkotnak általános szabályt, sokan igazságtalannak tartják a rendszert.
A kormányfő rámutatott, Közép-Európában a lengyelek, a csehek, a németek két- három-, de van, ahol négyszeresét fizetik
Orbán Viktor azt is elmondta, a rendszer sok vitát vált ki a nemzetközi energiacégekkel, mert a profit egy részét elvonják, és azt visszaosztják támogatás formájában, így valósítják meg a rezsicsökkentést.
„Ezért minden egyes évben meg kell harcolni, Brüsszel ki is akarja nyírni.”
Most extrém hideg miatt nagy dilemmában voltunk, hogy ilyenkor a kormánynak a legrászorultabbakkal kell foglalkoznia, vagy mindenkinek kell engedményt tenni.
Elmondta, három nehéz tárgyalást kellett lefolytatnia, mert meg kellett győzni Trumpot, hogy Magyarország ne kapjon szankciókat tőlük, mert nekünk kell a vezetékes szállítás, aztán meg kellett állapodni az oroszok elnökével, hogy ami a szerződésben áll, azt szállítsák le a jövőben. A török elnökkel pedig meg kellett egyezni, hogy az útvonalat, amelyen a gázt rajtuk keresztül jön Magyarországra, azt fenntartsák.
Van másfél évünk a brüsszeli rendelet kicselezésére, különben feje tetejére állnak a háztartások.
Az Európai Unió a héten fogadta el azt a rendeletet, amely fokozatosan megszünteti az orosz csővezetéken érkező földgáz és a cseppfolyósított földgáz (LNG) importját az EU-ba. A teljes tilalom 2027 elejétől lép hatályba az LNG-importra, 2027 őszétől pedig a csővezetéken szállított gáz importjára – erre reagált Orbán Viktor.
Orbán Viktor megerősítette, hogy érkezik a katonák fegyverpénze, hathavi illetmény.
Szerinte ez egy különleges része az országnak. Szerinte az különbözteti meg a fegyvereseket az összes többi szolgálatot ellátótól, hogy az életüket adnák az országért, és ezért extra elismerés jár nekik. Emlékeztetett, hogy mennyi változás történt az elmúlt időszakban a hadseregnél. Rámutatott, januárban láthattuk, hogy a Katasztrófavédelem a hóhelyzetben is mennyire jól teljesített.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti