A forint immár hónapok óta szakadatlanul gyengül a főbb devizákhoz képest: a legfontosabb persze az euróhoz képest mért árfolyam, ami közel 415 lett, ezzel két éve a leggyengébb forintot láthatjuk.
Egyértelműen egyedüliként zuhan a forint Európában, hiszen például a lengyel fizetőeszközhöz képest is örökös mélypontra került.

A forint 2022-es összeomlása után, amelyet az energiaválság váltott ki, de felerősítette, hogy már négy éve gyengülő trendben volt a hazai fizetőeszköz, az MNB beavatkozásának hatására erősödő trend alakult ki, ami tavaly nyárig ki is tartott.
Ekkor az euró 430 forint fölötti szintről 370 alá került: úgy tűnt, hogy lezajlik a forint rég várt stabilizációja.
A tavalyi fordulat
Nem így történt: még tavaly fokozatos forintgyengülés kezdődött, ami idén felgyorsult. Arra lehetett számítani, hogy a 400-as szint erős akadály lesz az euró számára, egyrészt, mert komoly lélektani szint, másrészt az MNB jelezte, hogy semmiképp nem szeretne a továbbiakban gyengülő forintot.
A szint a közelmúltban ennek ellenére elesett, aminek természetes következménye a technikai elemzés szabályai szerint, hogy a forint gyengülése felgyorsul, miután a támasz nem működött az árfolyamban.

Ezt kiegészíti, hogy láthatóan az MNB sem avatkozott be olyan mértékben, hogy ami elég lett volna a forintba vetett bizalom megtartására, és így a 400-as szint erős oldalára való visszatérésére. Az utolsó kamatdöntés alkalmával ugyan szó volt a külső kockázatvállalási hajlandóság csökkenéséről, de ez általános hatást nem fejt ki, mert a lengyel zloty vagy akár a román lejt nem érinti, sőt: a zloty történelmi csúcsot ért el a forinthoz képest.
Átmeneti dollárerősödés
Eközben megállt a dollár erősödése is az euróhoz képest, amely az amerikai elnökválasztás után kezdődött. Az euró/dollár árfolyamban immár 2 éve kialakult egy stabil szint 1,05-ös értéken: ennek az árfolyama ugyan aláesett, de viszonylag gyorsan vissza is tért, így a dollár nem került középtávú erősödő trendbe, a dollár/euró árfolyam megmaradt a két éve fennálló sávban.

Ennek oka, hogy november folyamán kialakult egy várakozás, miszerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed hosszabb ideig magasan tartja a kamatot. Ez ugyan nem volt igazán racionális várakozás: a Fed jelezte is, hogy folytatódik a kamatcsökkentési ciklus, miután az amerikai gazdaság robusztus, az infláció pedig nem indokol 4 százalék fölötti kamatszintet.
A dollár kamatszintje így tartósan nem fog nőni az euróéhoz képest, márpedig a dollár erősödését ez a várakozás hajtotta.
Magára maradt a forint
A forint gyengülését így általános külső tényezők nem indokolják: azt lényegében a magyar gazdaság problémái, és a forint állandó leértékelődéséből adódó bizalomvesztés okozza.
A magyar fizetési mérleg ugyan többletet mutat, de a gazdasági növekedés egyelőre nem indult meg, a költségvetés helyzetét sem ítéli a piac megnyugtatónak egyelőre, és ami a legfontosabb: az uniós pénzek tartós elmaradása, a kormány konfrontációja az uniós vezető szervekkel ugyancsak visszaveti a befektetői bizalmat.
A jelenlegi helyzetben nem látszik, hogy mi fordíthatná meg a forint gyengülő trendjét, ugyanakkor van lehetőség erre.
Előfordulhat, hogy az MNB beavatkozik a piacon, és ezzel megállítja a gyengülő spirált, sőt, ha sikerülne így a 400 forintos árfolyam alá visszaszorítani az euró árfolyamát, akkor még helyreállhatna a korábbi kereskedési sáv, és ezzel együtt a bizalom is. Ebben a tekintetben a piac kockázatnak értékelheti a rövidesen bekövetkező jegybankelnök-váltást, hiszen nem lehet még tudni, hogy az új jegybanki vezetés hogyan viszonyul a forint stabilitásához.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Egy felfedezésre váró európai csoda: ilyen a helyi Kalifornia
