Szerdán is folytatódni látszik a forint keddi vesszőfutása. A hajnali órákban a spekulánsok fel-le rángatták az árfolyamot, amely az euróval szemben 407-409 forint között ingadozott. A 9 órai piacnyitás után a gyengülés irányába indult el a kurzus, az eurót 408 forint körüli áron jegyezték, a dollárt 398, a svájci frankot 410 forint fölött adták.
A forint kedden minden meghatározó valutával szemben történelmi mélypontra került, nem csak a dollárral, az euróval és a frankkal, de az összes régiós fizetőeszközzel szemben is. A román lej, a lengyel zloty, a cseh korona, a bolgár leva és a cseh korona sem volt még soha olyan drága forintban számolva, mint tegnap.
Minden a forint ellen volt
Két évtizedes mélypontra zuhant az euró a dollárral szemben, és meredeken gyengült a főbb devizák ellenében, mivel az európai gáz- és energiaválság súlyos recessziót okozhat, egyrészt egyes iparágak kényszerű leállítása, másrészt az érdemben romló megélhetési válság miatt. A világ egyik leggyengébb teljesítményét mutatva történelmi mélypontra, 409,50-ig gyengült a forint, de szinte minden főbb és régiós devizával is történelmi mélypontra süllyedt, mielőtt némileg javított a nap végére - mondta a Takarékbank piacnyitás előtt.
Világszerte páriának számít a forint
A feltörekvő piacok leggyengébben teljesítő valutájává vált az idén a forint, amely 20 százalékot bukott a dollár ellenében az elmúlt hat hónapban a Bloomberg adatai szerint. A második legrosszabbul teljesítő valuta a török líra lett, ezt követi az argentin peso. A negatív sorrendben a zloty következik, majd a chilei peso, ezeknél a bukás már 15 százalék alatt van. A cseh korona, a román lej és a bolgár leva kiválóan teljesítenek a forinthoz képest, 10 százaléknál kisebb mértékben gyengültek a rekord erős dollárral szemben. A koreai won és a Fülöp-szigeteki peso még jobban állnak, csak 7-8 százalék körül van a veszteségük.
"A forint egyrészt az európai kilátások érdemi romlása, és az euró zuhanása miatt szakadt, de bőven szerepet játszottak a hazai gazdasággal kapcsolatos aggodalmak is. A gázárak robbanása egyszerre rontja a költségvetési és a folyó fizetési mérleg kilátásait, a gyengülő forint pedig tovább rontja a hazai gazdaság egyensúlyát az egyre drágább finanszírozáson keresztül, ami tovább gyengíti a forintot. A befektetők amiatt is aggódnak, hogy a gázárak okozta újabb problémákat az extraprofit adó kiterjesztésével oldaná meg a kormány, ami tovább rombolhatja a hazai gazdasággal szembeni bizalmat" - magyarázta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője.
"Az akadozó orosz gázszállítások valamint a norvég olaj- és gázkitermelésen dolgozók sztrájkja miatt tegnap 170 euró fölé emelkedett a korábbi években 10-20 euró között mozgó európai gázár, ami jelentősen erősítette a recessziós félelmeket Európában. Emiatt tovább mérséklődtek az európai kamatemelési várakozások és estek a hosszú hozamok, az euró pedig 1,5 százalékkal, 20 éves mélypontra, 1,03 alá gyengült a dollárral szemben. Míg közel egy hónapja még azt árazta a piac, hogy az EKB akár 2,75 százalékig is felemelheti két év alatt az irányadó kamatszintet, hétfőről tegnapra ez 1,8 százalékról 1,6 százalékra mérséklődött; a német 10 éves hozam 15 bázisponttal, 1,2 százalék alá esett. Az amerikai 10 éves hozamszint is 8 bázisponttal, 2,8 százalék környékére csökkent. Ez a környezet - emelkedő gázárak, recessziós félelmek, erősödő dollár - nagyon negatívan érintette a gázáraknak és az európai növekedésnek erősen kitett régiós devizákat. Az euró-forint árfolyam a 402-as szintről indult; napközben a forint új történelmi mélypontot ütött, megközelítve a 410-es szintet, végül 1,3 százalékos gyengüléssel, 407 felett zárt - közölte az OTP elemzési központja.
Irány a 410, és felfelé
"Több vezető devizával szemben is új történelmi mélypontra gyengült a hazai fizetőeszköz, az euró-forint árfolyamában 410 felett található a következő potenciális ellenállási szint, melyet a 416,75-ös szint követ. A 399,60-400,00-as tartomány már erős támaszt jelent. A dollár-forint jegyzésében is soha nem látott árfolyamot látunk, hamarosan elérhető lehet a 400-as szint" - tette ehhez hozzá az Equilor.
"Tegnap minden a forint ellen volt. A külpiaci hangulat, az EUR/USD további szakadása a tőzsdékkel együtt, illetve az általános menedékkeresés mind abba az irányba mozgatták a piacot, hogy még inkább eltávolodjon a 400 körüli szintektől, amit már lassan tényleg nyugvópontnak tekinthetünk korábbról. Szemlátomást a 410 a következő megálló, felette pedig egyelőre nem látni" - erősítik ezt meg a Raiffeisennél.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!