Péntek délután 16 órakor tartott beszédet az amerikai jegybankelnök a Jackson Hole szimpóziumon.
Mivel a Fed irányadó kamata egy teljes százalékponttal alacsonyabb, mint Powell egy évvel ezelőtti nyitóbeszédének idején volt, és a munkanélküliségi ráta továbbra is alacsony,
Kapcsolódó
a körülmények lehetővé teszik számunkra, hogy óvatosan járjunk el a monetáris politikai álláspontunk megváltoztatásának mérlegelésekor – jelentette ki a Fed elnöke.
Hozzátette, a jegybank továbbra is elkötelezett a hosszú távú inflációs várakozások "meggyökeresedésének" megakadályozása mellett .
Powell rámutatott arra is, hogy a munkaerőpiacon egyszerre gyengül a munkaerő-kereslet és -kínálat, ami egy "szokatlan egyensúly” képét mutatja. Ez növeli a hirtelen, drasztikus elbocsátások és a munkanélküliség esélyét.
A beszéd során Powell jelezte, hogy egy kamatcsökkentés "a Fed szeptemberi ülésén akár indokolttá is válhat", amennyiben a makrogazdasági adatok ezt alátámasztják. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a döntés mindenképp adatvezérelt és megfontolt lesz.
Többször is hangsúlyozta: nem politikai nyomásra, hanem a gazdasági környezet változására reagál majd a Fed, amelynek következő kamatdöntő ülés szeptember 17-én esedékes. A Fed december óta 4,25 és 4,5 százalék közötti sávban tartja az irányadó kamatlábat.
A vámokból eredő áremelkedések ugyan nyilvánvalóak, de várakozásai szerint ezek inkább átmenetiek lesznek, és nem fognak tartós inflációt generálni - véli Powell.
Powell beszédét követően a tőzsdeindexek emelkedtek: az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is pluszba fordult, miközben kötvényhozamok csökkentek – az euró-forint kurzus a beszéd alatt 396-ról 394-ig esett, majd 394,5 környékén folytatódott a kereskedés.
Közben újra politikai nyomás alá került a központi bank, Trump elnök pénteken kilátásba helyezte meneszti Lisa Cookot, a Federal Reserve egyik kormányzóját, ha a nő nem mond le posztjáról, megbízatása 2038-ig szól. Információk szerint Cook két ingatlanra is felvett jelzáloghitelt úgy, hogy mindkettőt elsődleges lakóingatlanként jelölte meg, ami miatt megalapozott lehet ellene a csalás gyanúja.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok