Péntek délelőtt 396 forint alatt jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon, hogy ilyen erős árfolyamot lássunk, arra közel egy éve, tavaly szeptemberben volt példa.
A forint erősödését támogatta:
- a júliusi infláció negatív meglepetésre 4,3 százalékra csökkent csupán
- a globális befektetői hangulat pozitív, elsősorban a Trump-Putyin csúcstalálkozó miatt
De miért kedvez a forintnak, ha a vártnál magasabb az infláció? Mint arra Kiss Péter, az Amundi alapkezelő befektetési igazgatója rámutatott:
A mai negatív inflációs meglepetés miatt mi a korábban év végére várt kamatvágási várakozásunk kitolódhat.
A jegybank inflációs célja 3 százalék, a toleranciasáv plusz mínusz 1 százalékpont, tehát 4 százalék alatti headline infláció kellene ahhoz, hogy egyáltalán felmerülhessen a 6,5 százalékos alapkamat módosítása. Ez még várat magára, biztató lehet azonban, hogy a maginfláció júliusban már jobban alakult és csak 4 százalék volt éves összevetésben.
A lényeg azonban az, hogy továbbra is magas a magyar kamatelőny, megéri hozzánk tőkét allokálni, ez a trend pedig erősíti a hazai devizát, hiszen a külföldi befektetőknek forintot kell vásárolniuk. Egy 10 éves futamidejű magyar állampapír például 4,4 százalékponttal kínál magasabb hozamot évente, mint a német alternatívája.
Elemzők szerint a forint erősödése akkor torpanhat meg, ha a vártnál rosszabbul alakulnak az orosz-amerikai tárgyalások, vagy túlságosan sok piaci szereplő kezd el már idénre is (25 bázispontos) kamatvágást árazni az MNB-től.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót