Miközben a piaci konszenzus inkább a forint lassú gyengülésére számít – hétfőn például a Morgan Stanley jött ki egy 410-es euró-forint célárfolyammal – az MBH Befektetési Bank elemzői szerint nagyobb az esély, hogy rövidtávon erősödjön a forint.
Készítettek egy új (VAR-alapú) modellt, amelyen lefuttatták az aktuális makrogazdasági és tőkepiaci folyamatokat, az eredmények alapján pedig a forint erősödésére számítanak rövid- és középtávon.
Kapcsolódó
A kereskedési ajánlásuk az euró-forint devizapárban short (forinterősödés) pozíció felvétele, szerintük a lehetséges profitot a 382-385 közötti sávban érdemes realizálni. (385 forint alatt utoljára május végén lehetett eurót vásárolni).
Az MBH elemzői szerint az év hátralévő részében az alábbiak miatt erősödhet a magyar deviza:
- legutóbb a jegybank nem csökkentett az alapkamaton (kedden viszont a konszenzus szerint 25 bázispontos vágás következik, a forint árfolyama a döntést már beárazhatta)
- a kamatkörnyezet mellett pedig a a pozitív külkereskedelmi mérleg is javít a forint helyzetén az euróval szemben.
A hivatalos MBH Banki célárfolyam az euró-forintra 392,5 az év végére, kereskedési stratégiai szempontból azonban azt látják, hogy akár ennél alacsonyabb szinteket is elérhet az árfolyam átmenetileg a közeljövőben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye