A kecskeméti székhelyű BTel üzemi eredménye az első félévben a tavalyi 25 millió forintról 174 millió forint fölé emelkedett. A társaság adózás utáni eredményét is megduplázta: a tavalyi első félévben elért közel húszmilliós eredmény 2012 első félévében 47 millió forintra emelkedett.
A közleményben a BTel emlékeztet arra, hogy az elmúlt félévben több jelentős piaci tranzakciót is végrehajtottak, továbbá sikeresen, több mint 1,5 milliárd forint bevonásával zárták egyéves kötvényprogramjukat. A cég kifejti, hogy a szolgáltatások és az ügyfélkör jelentős bővülésével egyidejűleg az igénybe vett szolgáltatások mértéke is megduplázódott. Az ügyfélkör bővülése során elsősorban a magasabb profittartalmú szolgáltatások irányába tolódott el az értékesítés - indokolja a jó eredményeket a BTel.
A közlemény szerint a 2012. június 6-án lezárult egyéves kötvényprogramból több lépcsőben befolyt, összesen 1,5 milliárd forintot meghaladó új források a társaság saját távközlési hálózatának bővítését, valamint piaci akvizícióit szolgálják.
A BTel hangsúlyozza, hogy az elmúlt félév számaiban már láthatóvá vált a 2011 végén az EnterNettől átvett több mint 18 ezer új ügyfél, továbbá a 2012 márciusában megnyitott új gerinchálózat által generált plusz forgalom, illetve az, hogy a műholdas távközlési területen a korábban megkezdett SAT TV szolgáltatás mellett szintén ebben a félévben indította el a társaság szélessávú műholdas internet-szolgáltatását.
Hozzáfűzik, hogy a június 30-án lezárt első félévben még nem látszanak az elmúlt hetekben bejelentett további piaci akvizíciók hatásai, amelyek keretében több mint 13 ezer új előfizető, valamint további hálózati elemek kerültek a BTel birtokába.
A BTel részvényeit tavaly július óta jegyzik a Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájában.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Brutális rekord dőlt meg: valami nagyon nincs rendben, döbbenten állnak a meteorológusok
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Megszólalt Kubatov Gábor: komoly személycserék jönnek a Fidesznél
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut