Nincs megállás, kedden is erős formát mutat a hazai deviza, egy euróért már kevesebb mint 393 forintot kell csak adni. Utoljára július 30-án állt ilyen alacsony szinten az euró-forint keresztárfolyam,
azaz augusztusban még nem volt ilyen erős a magyar fizetőeszköz.
A piaci hangulat továbbra is támogatja a forintot, egyedül talán az jelenthet némi veszélyt, hogy az elmúlt órákban a dollár erősödik az euróval szemben.
De a jelek szerint a kurzus fokozatosan távolodik a lélektani 400-as árfolyamtól, igazán meggyőző képet a 390 alatti szint elérése mutathatna.

Addig azonban még több technikai szintet kellene legyűrni, 393,3-nál és 393,8-nál is.
A mai nap legfontosabb, piacmozgató eseménye a júliusi, amerikai termelői árindex lehet, míg az euróövezetben a német ZEW gazdasági hangulatindexre lesz érdemes figyelni. Holnap (szerdán) pedig érkezik a hét egyik legfontosabb adata: az infláció júliusban 3 százalék lehetett az Egyesült Államokban.
A forint a dollárral szemben is tudott erősödni, az árfolyam 360 alá került, a 359,4-es árfolyam szintén rekordnak számít ebben a hónapban.
