Továbbra is lefelé tartanak a vezető nemzetközi részvényindexek: a Dow Jones és az S&P-500 0,7, a Nasdaq 0,9, az FTSE-100 1, a CAC-40 1,2, a DAX pedig 1,9 százalékos mínuszban van. A BÉT-en sem jobb a helyzet, a BUX közel másfél százalékot csökkenve 6860 pont alatt van, az indexet főként több mint 2 százalékkal zuhanó Mol, illetve a másfél százalékos mínuszban lévő Matáv húzza le. Az OTP és a Richter ennél mérsékeltebb, egy százalék alatti gyengülést mutat.
Sikeres volt az ABC Vagyonkezelő Rt. által a Graboplast részvényekre tett nyilvános vételi ajánlata, miután a részvényesek 90,73 százaléka élt a lehetőséggel. Mivel az arány meghaladja a 90 százalékot, megindulhat a Graboplast részvények kivezetése a tőzsdéről.
Az első kilenc hónapban a magyar kivitel 24,84 milliárd, míg a behozatal 27,54 milliárd euró volt, s ezáltal 2,7 milliárd euró hiány keletkezett. Tovább lassult a külkerforgalom növekedési üteme, a harmadik negyedévben az export értéke a tavalyit 7, míg a behozatalé mindössze 2 százalékkal haladta meg.
Lehetséges, hogy napokon belül egy kézbe kerül a Magyar Hírlap és a Népszabadság - értesült az Index. Az Index szerint a Bertelsmann rövidesen bejelenti: eladja a Népszabadságban birtokolt tulajdonrészét. A legvalószínűbb vevő a svájci Ringier AG, amely a Blikk, a Nemzeti Sport és a Magyar Hírlap kiadója. Legfrisseb információink szerint a Ringier csak kisebbségi részesedést vásárolt a Népszabadságban, illetve az ügylet összetett, részvénycserés konstrukcióban valósul meg. Lapunk úgy tudja, a Ringier-csoport mellett egy titokzatos befektetői csoport is megkörnyékezte a Népszabadság Rt. kisebbségi, ám a lap vezetése szempontjából rendkívül értékes részesedést birtokló három szervezetet.
A belga Quick gyorsétteremlánc leállítja magyarországi befektetéseit, s amennyiben nem talál partnert éttermeinek átvételére, 2001 végén bezárja azokat. A cég közlése szerint a döntés hátterében a csoportot ért megrázkódtatások - élelmiszer-biztonsági botrányok, világgazdasági lassulás - állnak, ami miatt leállítani kényszerült minden hosszútávú befektetést.
Helybenhagyva a korábbi elsőfokú döntést a Legfelsőbb Bíróság pénteken jogerősen is a kisrészvényesek javára döntötte el a Postabank-részvények felvásárlásáról indított pert. A határozat jelentősége, hogy azzal ellentétes döntés nem születhet a további mintegy ötven, hasonló jogalapon indult "ötforintos" perben. A tulajdonos magyar állam számára az LB-döntés több milliárd forintos kötelezettséget jelent.
A várakozásoknál valamivel jobban alakult az első háromnegyed éves eredmény az Magyar Villamos Művek Rt.-nél. Az egész évre tervezett mérleg szerinti eredmény 7,1 milliárd volt, ebből a január-szeptember közötti időszakban 5 milliárd forintot sikerült elérni.
A holland KPN Telecom NV úgy látja, hogy az idén tartható a korábban tervezett 10-15 százalékos forgalomnövekedési ütem, ám a következő években ennél alacsonyabb bővülésre van kilátás.
Az elmúlt hónapban a várt fél százalék körüli mérséklődés helyett 1,6 százalékkal csökkentek az Egyesült Államokban a termelői árak, míg az élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó magindex 0,5 százalékkal süllyedt, szemben a prognosztizált 0,1 százalékkal.
A University of Michigan novemberi felmérése szerint emelkedett az USA-beli fogyasztói bizalom, az egyetem által számított index értéke a várt 78 pont helyett 83,5 lett, szemben az októberi 82,7 ponttal. A következő fél évre vonatkozó várakozások indexe 75,5-ről 76,2 pontra emelkedett, míg a jelenlegi helyzet megítélését jelző mutató 94 pontról 94,9 pontra nőtt.
Hans Eichel német pénzügyminiszter szerint az ország költségvetése 6,6 milliárd euróval, jövőre pedig 9,8 milliárddal lesz kisebb a korábban becsültnél, ugyanis a gyenge gazdasági növekedés az adóalapokat és az állami adóbevételeket is jócskán megkurtítja.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!