A bitcoin árfolyama pénteken november 11-e óta először esett 80 ezer dollár alá, ami annak tudható be, hogy a befektetők a kereskedelmi és geopolitikai bizonytalanságok miatt vonakodnak kockázatos eszközöket vásárolni.
A bitcoin, a legnagyobb forgalomban lévő digitális valuta értéke 5,5 százalékkal 79 627 dollárra csökkent.
Kapcsolódó
Hat hét alatt több mint 25 százalékot zuhant azóta, hogy január 20-án, Donald Trump amerikai elnök beiktatásának napján, 109 ezer dollár körüli történelmi csúcsra emelkedett.
Trump nagyon kriptopénz-párti álláspontot képvisel, miután kijelentette, hogy
- enyhíteni kívánja a digitális valutákra vonatkozó szabályozási keretet,
- és kilátásba helyezte egy nemzeti stratégiai bitcoin-tartalék létrehozását.
Ezek a kilátások Trump novemberi megválasztása óta a bitcoint az egekbe repítették, számos más kriptodevizát is magával húzva.
Egy totális kereskedelmi háború kockázata azonban az elmúlt hetekben elvette a befektetők kedvét,
és arra késztette őket, hogy a spekulatív vagy kockázatos eszközök helyett - mint a bitcoin - a biztonságosabb befektetésekbe és a készpénzbe fektessenek, hogy fedezzék a részvény- és devizapiaci veszteségeiket - írta az MTI.
Kriptopápának hitték, most ördögöt játszik Amerika elnöke
Sokan a kripto megváltójának gondolták Trumpot, ma már egyre többen arra tippelnek, hogy inkább a szektor ördöge. Kiszámíthatatlan, öntörvényű intézkedései teljes zűrzavart okoztak. De persze ne felejtsük el a háttérben húzódó manipulációkat se. Erről itt írtunk >>>Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak