Megérkezett a pozitív korrekció a Budapesti Értéktőzsdére, a BUX nem sokkal nyitás után 2000 pontos emelkedést mutat, az index 2,5 százalékkal korrigált.
Nyitás után közel 3 százalékkal emelkedett az OTP részvények árfolyama, a Mol papírjai 2, a Richteré 1,4 százalékkal erősödtek.
Hétfőn az amerikai kereskedés első órájában még nagy volt a pánik, az indexek 4-5 százalékos visszaeséssel nyitottak, majd jött a fordulat és végül csupán 0,2 százalékos mínuszban zárta a napot az S&P 500 index. Ázsiában is megvolt a korrekció, a japán Nikkei öt százalékkal korrigált fölfelé.
Elemzők figyelmeztetnek, a hangulat továbbra is törékeny maradhat, egy-egy bejelentésre nagyon gyorsan változhat a helyzet a tőzsdéken.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön