A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,10 pontos emelkedéssel, 72 415,54 ponton nyitott pénteken.
A csütörtöki záró értékéhez képest alig változott.Nem várható nagy elmozdulás pénteken a nap első felében a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 172,03 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel 72 415,44 ponton zárt csütörtökön.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött pénteki előrejelzésében kiemelte, kisebb emelkedéssel zárt csütörtökön a BUX index, pénteken a nap első felében nagy elmozdulásokra nem kell készülni, de délután jöhetnek izgalmak az amerikai munkaerőpiaci adatsor miatt.
Kifejtette, a vezető részvények közül az OTP visszatért a 30 és az 50 napos mozgóátlagok fölé, amelyek 18 200 forint közelében képeznek támaszt, míg erős ellenállás 18 770 forintnál húzódik. Az OTP-részvények ára csütörtökön 200 forinttal, 1,1 százalékkal 18 300 forintra erősödött, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.
A Richter továbbra is a 10 560 forintos támasz felett mozog, amelynek letörése esetén 10 376 forintnál lenne a következő támasz, az ellenállási szint 10 800 forintnál látható. A Richter-papírok árfolyama csütörtökön 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 610 forintra esett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
A Mol folytatta a csökkenést, a következő támasz 2620 forint közelében található. A Mol csütörtökön 18 forinttal, 0,67 százalékkal 2666 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom grafikonján változatlanul 1000 forintnál húzódik támasz, és 1060 forintnál ellenállás. A Magyar Telekom árfolyama csütörtökön 4 forinttal, 0,39 százalékkal 1018 forintra nőtt, forgalma 504,1 millió forint volt.
Varga Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy célárcsökkentés érkezett a Mol árfolyamára. Az Erste a korábbi 3450 forintról 2600 forintra húzta le a Mol célárfolyamát, az ajánlást pedig két szinttel, felhalmozásról csökkentésre rontotta. Az indoklásban egyrészt a következő években várható romló külső környezetet jelölték meg, amelynek következményeként csökkenhetnek a finomítói marzsok. Másrészt a kialakult politikai helyzet miatt jó esélyt látnak arra, hogy Ukrajna megszünteti a kőolajellátást a Barátság-vezetéken keresztül, illetve a különadó-emelést sem lehet kizárni 2025-től. Jelenleg 13 elemző közül 7 vételre, 5 tartásra, 1 eladásra javasolja a Mol részvényeit, a medián célárfolyam 3378 forint.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!