A BUX 400,76 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 94 132,71 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a nemzetközi tőzsdéken kedden nyugodt nap volt, a kereskedés visszafogottabb volt a hétfőinél. Az olajárak növekedése miatt a Mol, továbbá az OTP árfolyama emelkedett, míg a Richter és a Magyar Telekom ára csökkent. Utóbbi szerdán teszi közzé gyorsjelentését, az elemző szerint ezelőtt nem akarnak a részvényben jelentős pozíciókat venni a befektetők.
Kapcsolódó
A Mol 40 forinttal, 1,32 százalékkal 3080 forintra, az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,44 százalékkal 27 250 forintra nőtt. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,61 százalékkal 1640 forintra, a Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,47 százalékkal 10 550 forintra esett.
A BUMIX 8580,28 ponton zárt kedden, ez 125,7 pontos, 1,49 százalékos emelkedés hétfőhöz képest.
Betört az amerikai meddőségi piacra a Richter
Az amerikai fertilitási piacon kötött együttműködési megállapodást a Granata Bioval a Richter – közölte Orbán Gábor, a vállalat vezérigazgatója. A napokban bejelentett Trump-féle gyógyszerár csökkentésről lapunknak azt mondta: jó hír, hogy kongresszusi döntés kell hozzá.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban