A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 711,57 pontos, 1,64 százalékos csökkenéssel, 42 631,81 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest.
Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy hétfőn a Budapesti Értéktőzsdére a kedvezőtlen nemzetközi tőzsdei hangulat hatott leginkább, a vezető részvényekre nem érkeztek piacbefolyásoló hírek. Az amerikai jegybank elnöke pénteken szigorításról beszélt, erre jelentős eséssel reagál az amerikai piac, ez a folyamat gyűrűzött be hétfőn Európába. A befektetők az Európai Központi Bank (EKB) esetében is további szigorításra számítanak, emiatt is van az általános rossz hangulat a tőzsdéken - tette hozzá.
A Mol 48 forinttal, 1,71 százalékkal 2760 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 3,05 százalékkal 8900 forintra esett, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,59 százalékkal 336 forintra gyengült, forgalma 55,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,49 százalékkal 8140 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3918,33 ponton zárt hétfőn, ez 11,88 pontos, 0,30 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd