A Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester érdekeltségébe tartozó Konzum Nyrt. tavaly december 12-én jelentette be, hogy 8,2 milliárd forint értékben felvásárolná a CIG Pannónia Nyrt. részvényeinek 24,85 százalékát. Az ügylethez az MNB engedélye szükséges, ezért a tényleges tulajdonszerzés csak később valósulhat meg.
A Zoom.hu értesülése szerint a közérdekű feljelentésiről ismert Tényi István annak apropóján tett bejelentést, hogy a CIG részvényeinek értéke hirtelen emelkedésnek indult. A jegybank azt közölte Tényivel, hogy bár az MNB is érzékelte az árfolyam hirtelen emelkedését, ez még nem jelenti azt, hogy meg is indul a vizsgálat. A jegybank ugyanis az adatok begyűjtését kezdte csak meg - kiderítendő, hogy a "bennfentes kereskedelem gyanúja megalapozott-e, és fennállnak-e a piacfelügyeleti eljárás indításának feltételei".
A napilapnak korábban nyilatkozó szakemberek az ügylet nyilvánosságra kerülése után arra hívták fel a figyelmet, hogy már a december 12-i bejelentés előtti napon is olyan részvénymozgások voltak a biztosító papírjainak piacán, illetve olyan áremelkedés történt, amit a "rendes" piaci információk nem indokolnak. Úgy vélték, hogy ennek kapcsán felmerülhet a bennfentes kereskedés gyanúja.
A cég részvényeinek árfolyama a bejelentés előtt egy hónappal emelkedni kezdett, a papír 281 forintról kezdett drágulni, a felvásárlási szándék bejelentésekor 339 forinton állt, majd tovább menetelt a 365 forintos szintig.
A jegybanknak elvileg hat hónapja van vizsgálódni, de a procedúra meghosszabbítható.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére