Közép-Ázsiára koncentrálva kívánja folytatni akvizíciós stratégiáját az OTP Bank – nyilatkozta a hitelintézet vezérigazgatója kedden a Bloombergnek. Csányi Péter elmondta, régóta figyelik a régiót, ahol kifejezetten erősek a fundamentumok, több lehetőséget is látnak a terjeszkedésre.

Mint ismert, Üzbegisztánban már jelen is vannak, az Ipoteka Bankban 80 százalékos tulajdonrésszel rendelkeznek.

Korábban is felmerült a belépés egy újabb országba, a budapesti kazah nagykövetség szerint az OTP vizsgálta is az ottani terjeszkedés lehetőségét. Az OTP vezérigazgató-helyettese, Wolf László január 15-én Budapesten találkozott Abzal Saparbekuly nagykövettel, hogy megvitassák "a magyar vállalatok kazahsztáni lehetőségeit" – állt a nagykövetség X-en közzétett nyilatkozatában.

A magyar központú bank 11 országban van jelen, a nyereség 75 százaléka külföldről érkezik. 

Az utóbbi időben az a stratégia volt érvényben, hogy az OTP olyan piacokon terjeszkedett, ahol jó esély volt bekerülni a piacvezető bankok közé, és eladta azokat a kisebb egységeket, ahol nem volt elérhető megfelelő méretgazdaságosság, mint például Romániában 2024-ben.

Az OTP hitelállománya, amely az elmúlt évtizedben több mint háromszorosára nőtt és meghaladta a 24 ezermilliárd forintot (75 milliárd dollárt), továbbra is körülbelül 70 százalékban organikus növekedésből származik, a többit pedig akvizíciók teszik ki – mondta Csányi. Ennek alapján az OTP válogathat a potenciális célpontok közt, nem tesznek ajánlatot ott, ahol számukra az árazás, vagy a célország nem megfelelő.  

Szünetel a terjeszkedés: miért nem tud bankot venni az OTP?

Nézőpont kérdése: csak megpihent az OTP az akvizíciós stratégia végrehajtásában, vagy egyszerűen úgy alakultak a külső körülmények, hogy kénytelen szüneteltetni a külföldi terjeszkedést a magyar központú pénzintézet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!