A szeptember egyértelműen a dollár erősödéséről szólt a devizapiac, az amerikai fizetőeszköz az euróval szemben is 2,2 százalékkal erősödött. Márpedig a dollár erősödése általában rossz hír a feltörekvő piaci devizák számára, mivel amikor romlik a hangulat, csökken a kockázatvállalás, akkor általában erősödik a dollár.
Így nem meglepő, hogy a dollárral szemben csak az orosz rubel tudott minimálisan erősödni egy hónap alatt, gyakorlatilag a teljes feltörekvő piac számára szenvedést hozott a szeptember. A forint is gyengült, a dollárral szemben egy hónap alatt 5,5 százalékot - írta a portál, amelynek számítása szerint ezzel dobogós lett a globális gyengülési versenyben a magyar fizetőeszköz.
Ennél nagyobbat ugyanis csak a török líra esett (csaknem 7 százalékot) szeptember folyamán, a törököknél a jegybank meglepő 100 bázispontos kamatvágása borzolta a kedélyeket.
Ha a régiós versenytársakhoz viszonyítjuk a forint teljesítményét, akkor már látszik a magyar deviza feltűnő alulteljesítése: a lengyel zloty egy hónap alatt 3,8 százalékkal gyengült, míg a cseh korona 1,7 százalékot veszített értékéből.
A portál szerint bár rövid távon jöhet némi korrekció az árfolyamban, egyelőre nem látszik, mitől szűnne meg a legtöbb, forint erősödésével szembeni tényező.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)