A Mol 15 forinttal, 0,07 százalékkal 21 000 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 49 forinttal, 0,57 százalékkal 8650 forintra nőtt, forgalmuk 1,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,20 százalékkal 510 forintra csökkent, forgalma 221,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,85 százalékkal 6434 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.
Puzsár József, a KBC Equitas elemzője az M1 csatornán elmondta: nem volt jelentős elmozdulás a magyar tőzsdén hétfőn, kiegyenlítették egymást a nagyobb papírok árfolyamváltozásai, egyebek mellett a Richter jelentősebb, 0,8 százalékos csökkenése és az OTP mintegy 0,5 százalékos emelkedése.
A nemzetközi piacok kicsit nagyobb mínuszokban vannak, kivéve a londoni tőzsdét, amely emelkedni tudott a font árfolyamának erősödése miatt - mondta.
Úgy vélte, a frissen közölt külkereskedelmi adatoknak nem sok hatása volt a forint napi árfolyamára.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam