A határidős jegyzések azt vetítik előre, hogy a londoni FTSE-100 7 ponttal, a frankfurti DAX-30 16 ponttal, a párizsi CAC-40 pedig 4 ponttal csökken a nyitásban - írja az MTI. A tőzsdéken a Commerzbank, a Siemens, a Generali és néhány más nagyvállalat negyedéves jelentése, az Európai Bizottság legfrissebb növekedési előrejelzése, majd délután az amerikai munkaerőpiaci adatok okozhatnak mozgást.
Szerdán vegyesen zártak a vezető európai értéktőzsdék. A DAX 0,02 százalékkal, az FTSE-100 pedig 0,22 százalékkal emelkedett, a CAC-40 viszont 0,17 százalékkal csökkent. Az euróövezeti EuroStoxx50 0,10 százalékkal süllyedt.
A főbb ázsiai piacokon vegyes volt a hangulat. Tokióban hevesen ingadoztak az árfolyamok. A piac kezdetben átvette az amerikai tőzsdék jó hangulatát, és a Nikkei-225 nap közben 26 éves csúcsra emelkedett. Majd megfordult a hangulat, a nyereségrealizáló eladások és a jen erősödésének hatására a mutató 0,20 százalékkal csökkent. Az átfogóbb Topix index 0,25 százalékkal süllyedt.
A kínai tőzsdét erősítette, hogy októberben meglepően gyorsan emelkedtek az ipari termelői árak, jelezve, hogy a kereslet stabil és a növekedés biztos lábakon áll. CSI300 blue chip index 0,1 százalékkal emelkedett, a Shanghai Composite Index 0,1 nem változott. A hongkongi Hang Seng index 0,57 százalékkal ment föl a kereskedés utolsó harmadában.
Az olajpiacon a szerdai gyengülés után stabilizálódtak a jegyzések, miután az OPEC, Oroszország és néhány más nagy exportőr várhatóan kiterjeszti a termeléscsökkentési megállapodást. Ugyanakkor szakértők szerint a jelek arra vallanak, hogy az amerikai termelés emelkedése és a globális kereslet növekedésének lelassulása miatt kifulladóban van a lendület, amely július óta 40 százalékkal nyomta fel az árakat.
A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent hordójának ára csütörtök kora reggelig 9 centtel 63,58 dollárra emelkedett, de elmaradt a héten jegyzett két éves, 64,65 dolláros csúcstól. A nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) fajta ára 6 centtel 56,87 dollárra ment föl.
Az euró kissé erősödött, az európai valutával 1,1612 dolláron kereskedtek.
Az arany jegyzése a dollár enyhe gyengülésével párhuzamosan megszilárdult. A fém unciája (31,104 gramm) csütörtök reggel 1283,81 dolláron forgott az azonnali piacon, 0,2 százalékkal magasabban, mint előző este.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Térképre tették Putyin féltve őrzött titkát: ebbe beleremeghet az egész NATO
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Hahó, nyugdíjasok! Aki ezt nem teszi meg néhány napon belül, az végleg lemarad
Egyre hangosabban ketyeg a nyugdíjbomba: mennyit bír el még a kassza?
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop