Több mint 6 százalékos növekedést ért el a 4iG csoport a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, a bevétel meghaladta a 187 milliárd forintot. EBITDA soron közel 18 százalékos növekedést mutatott ki a társaság, amely 70 milliárd forint fölé nőtt. A negyedév adózott profitja 9 milliárd forint volt.
A bevételek idei megoszlása továbbra is erősen a távközlési divízió felé koncentrálódott, ugyanakkor a csoport várakozásai szerint ez a jövőben valamelyest az űr- és védelmi üzletág irányába tolódhat el. Az első 9 hónapban a nettó árbevétel 86,6 százalékát a távközlési divízió, 12,8-at az IT divízió, 0,4-et pedig az űr- és védelmi divízió biztosította. Földrajzi megoszlás szerint: Magyarország a konszolidált nettó árbevétel 87 százalékát biztosította, a többi Albániából és Montenegróból érkezett.
A harmadik negyedévben a társaság jelentős stratégiai lépéseket tett a Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban is meghatározó űr- és védelmi ipari portfóliójának megerősítése érdekében.
Erről 3 dolgot emelt ki a gyorsjelentés:
- 96 milliárd forintos tőkeemelés a hazai védelmi ipari befektetések és projektek megvalósítása érdekében,
- a 4iG SDT holdingvállalat előkészítette az N7 Defence Zrt.-ben és a Rába Nyrt.-ben megvalósuló többségi tulajdonszerzést,
- megerősítették a hazai- és nemzetközi stratégia partnerségeit és védelmi digitalizációs együttműködéseit (Czechoslovak Group, EDGE Group);
A vételárallokációs hatásoktól és a transzformációs program költségeitől megtisztított adózott nyereség 34,9 milliárd forint volt 2025 első kilenc hónapjában.
A gyorsjelentés kitért arra, hogy a cégcsoport jövedelmezősége szilárd alapokon nyugszik, elsősorban az alábbiak miatt:
- A 4iG Rába Járműipari Holding Nyrt. akciójának bejelentésével, mely során a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. megszerzi a tőkepiaci társaság 74 százalékos részvénycsomagját a részvények iránti vételi kereslet jelentősen megnőtt a budapesti tőzsdén.
- A NATO kötelezően előírt védelmi kiadási költségei a GDP 2 százalékáról 5 százalékra emelkedtek, ugyanakkor ezt a határértéket a katonai szövetség több tagállama sem teljesítette még.
- Az EU új, 150 milliárd eurós SAFE pénzügyi eszközének keretében Magyarország akár 16,2 milliárd eurót is igénybe vehet védelmi beszerzésekre és ipari beruházásokra, ami javíthatja a hazai szereplők középtávú kilátásait.
- Az ukrán-orosz háború okán az európai országok lőszertartalékainak újbóli feltöltése várhatóan körülbelül 10 évet vesz igénybe, annak ellenére, hogy a gyárak a következő néhány évben megkezdhetik a termelést.
- Az EU bejelentette, hogy új programokat indít, amelyek jelentős forrásokat biztosítanak a tagállamoknak a védelmi kiadások növelésére. A megrendelések száma drámaian emelkedik az összes európai és amerikai székhelyű kulcsfontosságú védelmi piaci szereplőnél, különösen a lőszer szegmensben. A következő évtizedben a védelmi felszerelések és lőszer készletek magas szintje várható.
- A befektetői környezet változásának eredményeként a védelmi szektor finanszírozása egyszerűsödött.
- A védelmi szektorban nemzetközi szinten, különösen az USA-ban és az EU-ban, erősödtek a befektetői vásárlások.
- A technológiai fejlődéssel új fegyvernemek terjedtek el: megnőtt a kereslet a pilóta nélküli rendszerek, a drónelhárító rendszerek, a műholdas fegyveres stratégiák és a digitalizáción alapuló hadviselés iránt.
- A társaság kilátásait tovább erősítik a folyamatban lévő védelmi ipari akvizíciók lezárását követő integrációk és partnerségek, a 4iG SDT jelenleg 1,37 milliárd eurót meghaladó megrendelésállományának (backlog) további bővülése, valamint az elmúlt időszakban indított nemzetközi együttműködések elindulása.
A vállalatcsoport a harmadik negyedév eredményeit követően megerősítette a 10 százalékot meghaladó éves árbevétel-növekedésre vonatkozó várakozását.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében