A 4iG Csoport távközlési infrastruktúráért felelős vállalata, a 2Connect sikeresen szerepelt a Gigabit Magyarország Program (DIMOP Plusz 3.1.2-25) első fordulójában. A cég összesen 24,4 milliárd forintnyi, vissza nem térítendő európai uniós támogatást vehet majd igénybe, amelyet a támogatási szerződések aláírását követő három évben, a kivitelezéssel párhuzamosan hívhat le.
A 4iG Csoport közleményében azt írja, hogy a program teljes, 84,86 milliárd forintos keretéből azoknak a gazdaságilag hátrányosabb helyzetű térségeknek a felzárkóztatása a cél, ahol az optikai hálózat kiépítése a magas beruházási költségek miatt mindeddig elmaradt.
Kapcsolódó
A most lezárt első szakaszban 110 járásra lehetett pályázni, és 88 esetében született döntés: 16 szolgáltató kapott támogatást a fejlesztésekhez.
- A Magyar Telekom 29,
- a TARR Kft. 8,
- a VaderCom 7 járásban jutott forráshoz.
- A 2Connect a benyújtott 30 pályázatából 24-et nyert meg.
Közölték, a 2Connect összesen mintegy 32,3 milliárd forint értékű beruházást valósít meg három év alatt, amelynek 26 százalékát – nagyjából 7,86 milliárd forintot – saját forrásból fedezi.
Magyar–üzbég gazdasági áttörés: a 4iG elnöke a helyszínen egyeztetett
Taskentben folytatott magas szintű tárgyalásokat Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke és Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, ahol a magyar–üzbég gazdasági együttműködés bővítése, különösen a digitális és távközlési szektor fejlesztése volt a középpontban.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre