Az európai biztonsági cselekvési eszköz, vagyis a SAFE hitelkeretének allokációja alapján több mint 6000 milliárd forintnyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait. 2025. május 29-én hatályba lépett a SAFE (Security Action for Europe) létrehozásáról szóló rendelet. A SAFE egy Közösségi szintű sürgősségi intézkedés, hatálya 5 évre (2025-től 2030. december 31-ig) szól.

Kedvező kamatozású hitel 

A program keretében kedvező kamatozású hitelt nyújt a tagállamoknak védelmi beszerzésekre és beruházásokra az Európai Bizottság, összesen 150 milliárd euró értékben. A SAFE hitelkeretének allokációja alapján 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6.300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka, a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb.

Hazánk földrajzi elhelyezkedése, a régióban betöltött stabilizáló szerepe, valamint elkötelezett NATO- és EU-tagsága alapján indokolt és megalapozott a SAFE forrásokból való jelentős részesedés 

– olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében. A tárca szerint program a honvédelmi képességek fejlesztése és a hazai védelmi ipar dinamizálása mellett a magyar gazdaság megerősítéséhez, valamint a költségvetés kamatkiadásainak csökkentéséhez is érdemben hozzájárulhat. 

November végéig lehet benyújtani a tervet

A forrás felhasználni kívánó tagállamoknak november 30-ig ún. Védelmi Ipari Beruházási Tervet kell készíteniük és benyújtaniuk az unió végrehajtó szervének. A bizottság által készített értékelés és az Európai Tanács döntése után köthető meg a hitelszerződés, várhatóan a jövő év elején.

A SAFE program különösen előnyös, mivel a piaci finanszírozási lehetőségekhez képest várhatóan mintegy 200 bázisponttal kedvezőbb kamattal kínál fokozatosan felvehető hitelt, ami hosszú távon évi több tíz-, majd százmilliárd forintos kamatmegtakarítást jelenthet az államháztartás számára. A forráslehívás tehát egyszerre szolgálja a pénzügyi stabilitás és a biztonságpolitikai megerősítés céljait.

A kormány változatlanul kiemelt figyelmet fordít Magyarország védelmi képességeinek fejlesztésére, miközben továbbra is elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

– hangsúlyozta a tárca közlése. Az NGM szerint ennek érdekében négy szabályt tart szem előtt a kabinet: 1. A hiánynak évről évre csökkennie kell. 2. Az államadósságnak fenntartható pályán kell maradnia. 3. Nem szabad visszakerülni a túlzottdeficit-eljárás alá. 4. Az elsődleges egyenlegnek pedig nullaközeli szinten kell maradnia.

NGM: Időarányosnál kedvezőbb az éves hiány

Nagy Mártonék ismertették az államháztartás legfrissebb adatait, miszerint idén augusztusban az időarányosnál kedvezőbben alakult az éves hiánycél eddigi teljesülése Magyarországon – ám bőven van még hova fejlődni. Bővebben >>>