Budapesten találkozott Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke és Kam Ghaffarian, az amerikai Axiom Space társalapítója. A felek az űripari fejlesztések mellett a jövő energetikai technológiáiról, köztük a kis moduláris reaktorokban (SMR) rejlő lehetőségekről egyeztettek.
A megbeszélésen áttekintették a két vállalat közötti stratégiai partnerséget, amelyet október elején szándéknyilatkozat formájában rögzítettek.
A megállapodás alapján a 4iG 100 millió dolláros befektetést vizsgál az Axiom Space-ben, továbbá egy Föld körüli adatközpontrendszer (Orbital Data Center – ODC) létrehozását is közösen tervezik, további 100 millió dolláros keretösszeggel.
A cél egy olyan űralapú adatkezelési infrastruktúra kialakítása, amely az űrben keletkező információkat helyben dolgozza fel és tárolja, ezzel növelve a biztonságot és hatékonyságot – írják a közleményben.
A tárgyaláson szóba került Kam Ghaffarian másik vállalata, az X-energy is, amely a kis moduláris reaktor (SMR) technológiák fejlesztésében élen jár.
Az SMR-ek kis méretű, biztonságos és rugalmasan telepíthető atomerőművi egységek, amelyek karbonsemleges energiát biztosíthatnak, hozzájárulva a fenntartható energiatermeléshez.
Az Axiom Space a kereskedelmi űrrepülés és az alacsony Föld körüli pályán működő (LEO) infrastruktúrák egyik vezető szereplője. A vállalat juttatta el Kapu Tibor magyar űrhajóst a Nemzetközi Űrállomásra, és jelenleg az első kereskedelmi űrállomás, az Axiom Station építésén dolgozik, amely az ISS utódjaként önálló moduláris platformot kínál majd a kutatás, a technológiai fejlesztés és a kereskedelmi űrtevékenység számára – írja az Index.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram