Tovább meneteltek hétfőn a 4iG-részvények a Budapesti Értéktőzsdén, aki az év elején befektetett, már több mint 337 százalékos hozamot érhetett el, vagyis több mint megnégyszerezte a pénzét.
A hétfői kereskedésben a 4iG-részvényekkel kereskedtek a legnagyobb volumenben, ami szokatlan, mivel az OTP-papírok innen kirobbanthatatlanok. Az árfolyam 10 százalék feletti pluszban is járt délután.
A tőzsdei árfolyamok percről percre változnak, de érdemes összehasonlítani a 4iG és a Magyar Telekom pillanatnyi cégértékét (EV).
A 4iG-részvények pillanatnyi összértéke 1219 milliárd forint. Ehhez a cégérték megállapításához hozzá kell adni a vállalat nettó adósságát, amely a legutóbbi gyorsjelentés szerint 900 milliárd forint. A kettő alapján 2119 milliárd forintos enterprise value (EV), azaz cégérték adódik.
A Magyar Telekomnál a részvények összértéke hétfő délután 1656 milliárd forint volt. Ezt kiegészítve a nettó adóssággal (377 milliárd forint) a cégérték 2033 milliárd forint.
A két vállalat összehasonlítása inkább csak a múlt és a jelen miatt érdekes, hiszen ezen az idősíkon a tevékenységi kör (IT, telekommunikáció) még lefedte egymást. A jövőt tekintve (és a befektetők ezt árazzák inkább) a 4iG innen már továbblépve védelmi- és űripari vállalkozás is egyben.
A 4iG egyébként sűrűn szállítja a friss híreket. Hétfőn például a társaság elnöke, Jászai Gellért posztolt arról, hogy az Egyesült Arab Emírségekben tárgyalt Hatem Dowidarral, az e& csoport vezérigazgatójával, ahol további tárgyalásokat folytattak a tengeralatti kábelprojekt partnerség megvalósításáról, magyarországi és albániai adatközpont-beruházásokról, illetve távközlési és digitális infrastruktúra fejlesztésekről.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Mínuszok helyett hőség: így néz ki a karácsony a déli féltekén – képek