Az euróval szemben 307,34 forintig szaladt a forint, a kurzus 1 óra után is itt mozgott az árfolyam. A dollárral szemben a délelőtt folyamán folyamatosan gyengült a magyar deviza, 281,92-ig ment el az árfolyam. Egy óra után néhány perccel is e körül mozgott a devizapár kurzusa.
A svájci frankért 0,4 százalékkal kellett többet adni egy óra után, ez 285,65 forintos frankárfolyamot jelentett.
A dollár 0,2 százalékkal erősödött délelőtt az euróval szemben, 1,0902 dollárt kellett adni a közös európai pénz egységéért a szerda késő délutáni 1,0920-hoz képest.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az orosz katonai hírszerzést sejtik az IKEA felgyújtása mögött
Tömegével pusztul a Balaton legértékesebb hala – megvan a felelőse

A Pepsi 2 milliárd dollárért bekebelez egy üdítőmárkát, kilőttek a részvényei
Alattomos módszert használtak a szombati tüntetésen, petíció is indult ellene

Újabb rossz hír: ez biztosan nem hiányzott a németeknek

Közeleg a béke: halál fia, aki visszatér a szülőföldjére

A szegedi mellett egy másik üzemet is építhet a BYD
Kína újabb letámadást folytat a mesterséges intelligencia harcvonalán

Nagy Márton rossz híre: márciusban nem megy 9 százalék alá az élelmiszer-infláció
