A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 14,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hétfőn csendes nap volt a tőzsdéken, piacmozgató hírek nem érkeztek.
A Budapesti Értéktőzsdén
a vezető részvények közül csupán a Mol és az OTP tudott kimértékben emelkedni.
Az árfolyamot az iráni konfliktussal kapcsolatos hírek mozgatták, az olaj ára a nap folyamán emelkedett, majd csökkent. Ezt a Mol árfolyama is követte.
Nemzetközi tőzsdék többségénél pozitív elmozdulás történt hétfőn. A héten az Egyesült Államokban több nagyvállalat is publikálni fogja a pénzügyi eredményeit, illetve a befektetők a FED döntésére készülnek.
- A Mol 58 forinttal, 1,39 százalékkal 4224 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 0,61 százalékkal 44 750 forintra nőtt, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,15 százalékkal 2636 forintra csökkent, forgalma 488,4 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,42 százalékkal 11 930 forintra esett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9354,20 ponton zárt hétfőn, ez 4,94 pontos, 0,05 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
