Egy forint híján megdöntötte mindenkori csúcsértékét – 2655 forintot – a Magyar Telekom részvények árfolyama a keddi tőzsdei kereskedésben. A nem mindennapi eseményhez kellett némi türelem, utoljára ezen a szinten 2000. március 10-én forogtak a részvények.
Persze aki akkor vásárolt sem volt végig mínuszban, hiszen a távközlési szolgáltató szinte minden évben fizetett osztalékot a részvényeseinek, igaz annak mértékével sokáig nem voltak maradéktalanul elégedettek a befektetők. A kifizetett bruttó osztalék 2000 és 2026 közt összesen 1164 forint volt részvényenként.
Csúcson a dotcom mánia
2000-ben a jelenlegivel megegyező árfolyamon nagyon magasra értékelte a piac a Telekom papírokat, ekkor járt csúcsra a dotcom őrület és ha a befektetők egy kicsit elengedték a fantáziájukat, akkor a még Matáv néven ismert vállalatra lehetett úgy tekinteni, mint az internet-mánia egyik nyertesére.
Csak egy példa, hogy mennyire volt elrugaszkodott az árazás: a 26 évvel ezelőtti csúcsárfolyam alapján a részvények kapitalizációja alapján a cég több mint 2655 milliárd forintot ért, csakhogy akkor ez rengeteg pénz volt, az egyéves magyar nominális GDP 13340 milliárd forintot tett ki, vagyis
egyetlen cég a teljes magyar gazdaság éves teljesítményének a 20 százalékát érte, legalábbis a piac értékelése szerint.
Jókor szállt ki az amerikai tulajdonos
Plusz volt még egy érdekesség, ami segítette az árfolyam száguldását: a cég többségi tulajdonosa nem egyedül a Deutsche Telekom volt (mint most), hanem közösen birtokolták az Ameritech nevű céggel a részvények többségét. Volt azonban kettejük között egy úgynevezett put (eladási) opció megállapodás, amely alapján az Ameritechnek joga volt arra, hogy részesedését eladja a DT-nek. 2000-ben az Ameritech rá is hívta az opciót a német társtulajdonosra és mint kiderült, a csúcson szálltak ki az amerikaiak.
Pörög a sajátrészvény vásárlás
A napokban egyébként két dolog tartja mozgásban a Magyar Telekom részvényeit:
- a vártnál jobb lett a negyedéves jelentés, a menedzsment fölfelé módosította az éves célszámokat
- néhány napja vásárolja saját részvényeit a cég, a keret 50 milliárd forint, amely még hetekig stabil támaszt nyújthat az árfolyamnak és extra keresletet generál a részvény piacán
Aki 2000-ben az akkori csúcson 2655 forinton bevásárolt például 1 millió forintért, befektetése (osztalék nélkül) ma ismét egymilliót ér. Inflációval korrigálva azonban nem áll ennyire jól, pénzénél csak akkor lenne, ha 3,5 millió forintot érnének a részvényei.
A Telekom papírok mélypontja 2013-ban 272 forint volt, ami a 13 évvel korábbi (és a jelenleg ismét beállított) csúcs alig több mint 10 százaléka.
