0 %
0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megjött az új célár: eddig menetelhet az arany és az ezüst

Szakértők szerint nagyobb árfolyamkilengésekre kell felkészülni, de a trend továbbra is felfelé mutat az arany és az ezüst piacán.

2026. február 10. kedd, 12:00

Fotó: Getty Images / Anthony Bradshaw

Amint azt az Economxnak nyilatkozó szakértő is jelezte, az arany és ezüst piacán látott előző heti zuhanás után nagy valószínűséggel oldalazás következik, ennek láthatók a jelei kedden is.

Az ezüst unciánkénti (31,1 gramm) árfolyama 82-83 dollár közt stabilizálódott, az aranyé pedig kicsivel 5000 dollár felett vert tanyát. A stabilizálódást a dollár megállíthatatlan gyengélkedése is segíti (kedden egy euróért több mint 1,19 dollárt kérnek), ilyenkor azok a vásárlók, akiknek nem a dollár az alapdevizájuk, nyernek az amerikai fizetőeszköz gyengülésén. 

Vannak azonban kockázatok is, a sanghaji határidős tőzsdeüzemeltető keddre megemelte a tőkeáttételes arany- és ezüstpozíciók felvételéhez szükséges alapletét minimumát: 19, illetve 22 százalékra. Ez azt jelenti, hogy például 1000 dollárnyi határidős aranykontraktus megvételéhez 190 dollár letétet kell elhelyezni az értékpapírszámlán.

Közben sorra érkeznek az új célárak is, hétfőn a kanadai CIBC bank közölte várakozásait: elemzőjük szerint idén az arany átlagára 6000 dollár körül alakulhat, míg az ezüsté 105 lehet. A CIBC kiemelte, az ezüstöt nem csupán az arany trendjének "követőjeként" elemzi, hanem független piacként tekint rá, amely – a magasabb volatilitás ellenére – ugyanúgy profitálhat a jelenlegi geopolitikai-gazdasági környezetből.

fiat valuták leértékelődése elleni fedezeti ügyletek trendje globális, és nem korlátozódik az Egyesült Államokra - tették hozz. Az elemzés az amerikai államkötvények helyzetét is figyelembe veszi: ha a piaci szereplők a kötvényeket már nem tekintik "kockázatmentesnek”, akkor megnő a kereslet az alternatív, biztonságos eszközök iránt  – a választék viszont korlátozott lesz. 

Volatilisebb időszak jön, de a trend továbbra is felfelé mutat, mert az áremelkedési tényezők továbbra is ott vannak az arannyal és az ezüsttel kapcsolatban. Az egyik legfontosabb ok, hogy 2008 óta folyamatosan öntik a jegybankok a fedezet nélküli pénzt a piacra. Gazdasági élénkítést végeztek így az elmúlt évtizedekben, csakhogy ennek pozitív hatására a világ immunissá vált, de a negatív hatásai megjelentek infláció formájában. A pénz értéktelenedését okozza mindez, míg az arany és az ezüst tartja a belső értékét

érvelt a további nemesfém-áremelkedés mellett Pletser Tamás, az Erste elemzője. 

Sárosi Viktor
Sárosi Viktor

Ez is érdekelhet