0 %
0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megroppant a dollár és nincs vége: végzetes hibát követtek el Washingtonban?

Kormányzati káosz rázza meg a világ legnagyobb gazdaságát: a dollár gyengül, és még tovább gyengülhet. A piac valamiért mégsem annyira ideges, mint a helyzet indokolná. A kereskedők ugyanis Jerome Powell lépésére figyelnek.

2025. október 2. csütörtök, 16:05

Fotó: Getty Images / Spencer Platt

Az amerikai kormányzati fiaskó a piacot a biztonságos menedéknek számító eszközök felé tereli, ám a dollár most épp nem tartozik ezek közé. 

A hatások ráadásul hosszabb tavúnak ígérkeznek -

szinte közmegegyezés, hogy az év további részében is a gyengélkedő, és tovább gyengülő dollárral érdemes kalkulálni.

Ez a bizonyos kormányzati leállás azután következett be, hogy a törvényhozók tulajdonképpen nem tudtak megegyezni az amerikai TB-jogviszonyokat illető szabályozásról, az elsősorban az Obamacare-ként ismert Affordable Care Act pandémia idején kibővített prémiumtámogatásairól és a Medicaid-vágásokról. A demokraták ugyanis ehhez kötötték a rövid távú finanszírozást, mondván: ha az év végéig rendezetlenül hagyják az ügyet, az 2026-ban prémiumár-robbanással fenyeget, míg a republikánus vezetés szerint a demokraták az „illegális bevándorlóknak” akarnak százmilliárdokba kerülő egészségügyi ellátást adni.  

A dollár árfolyama az elmúlt hat hónapban - forintban Kép: TradingView

Ahogy a makronom.eu cikke is rámutat: a leállás következtében a nélkülözhetetlen (élet- és vagyonvédelem, légiirányítás, határőrizet) feladatok folytatódnak, de sok állami munkavállaló fizetés nélkül kénytelen dolgozni, míg a „nem nélkülözhetetlen” területeken tömeges kényszerszabadságokra és ideiglenes hivatalbezárásokra kerül sor. Bár például a postán nincs fennakadás, mert külön finanszírozásból működik, a statisztikai, engedélyezési, kutatás-fejlesztési szolgáltatások és a bírósági eljárások késhetnek, illetve szünetelhetnek.

Egyes becslések szerint

a gazdaság teljesítménye heti több milliárd dollárral csökkenhet, ha a jelenlegi politikai patthelyzet hosszabbra nyúlik.

A befektetők számára épp ez tehát a legnagyobb kérdés, hogy meddig tart a bizonytalanság. Az NBC News írása szerint alsó hangon még három napig húzódhat, hiszen a Szenátus csütörtökön a Jom Kippur miatt szünetet tart, így a szenátoroknak pénteken lesz legközelebb lehetőségük a szavazásra.

A piacok viszont már nem ennyire optimisták, a kereskedők már arra fogadnak, hogy

a leállás akár két hétig is elhúzódhat.

A szerdai nap tőzsdei hangulata alapján, viszont inkább az látszik, hogy a komor amerikai hírek nemhogy nem csaptak oda a részvényeknek, de az S&P 500 még csúcsot is döntött: történetében ugyanis soha nem zárt még 6700 dollár felett. 

Az S&P 500 árfolyamának alakulása az elmúlt fél évben Kép: TradingView

A befektetők ugyanis más (gyenge) amerikai makroadatokkal vannak elfoglalva, arra számítanak, hogy ezek összességében arra késztetik a Fedet, hogy idén még rászánja magát legalább egy kamatcsökkentésre. 

Mikor várható a Federal Reserve lépése, és mit jelent ez a tőzsdére nézve?

2025-ben már megtörtént a nagy lépés, szeptember 17-én hosszú idő után csökkentették a szövetségi alapkamatot. A döntéshozókban ugyanis erős volt az aggodalom a munkaerőpiac gyengesége miatt, amit a gazdasági lassulás korai indikátora.

A Fed legszívesebb változatlanul tartaná a kamatlábakat, pláne hogy a legutóbbi inflációs adat a maga 2,9 százalékával hozta a várakozásokat, ám a munkaerőpiac híre továbbra is borús képet vetítenek előre. Az amerikai gazdaság júliusban mindössze 73 000 új munkahelyet teremtett, ami elmarad a közgazdászok által várt 110 000-es értéktől. Ráadásul ugyanebben a nem mezőgazdasági foglalkoztatottsági jelentésben a Munkaügyi Statisztikai Hivatal (BLS) a májusi és júniusi adatokat összesen 258 000 munkahellyel lefelé módosította,

ami arra utal, hogy a gazdaság sokkal gyengébb a kezdetben gondoltnál.

A gyengülés augusztusban is folytatódott, mindössze 22 000 munkahely jött létre a hónap során. A munkanélküliségi ráta pedig a 4,3 százalékkal négyéves csúcsot ért el.

A szeptemberi munkahelyi jelentést ezen a pénteken, október 3-án teszik közzé. A közgazdászok 50 000 új munkahelyre számítanak, ami javulás lenne az augusztusihoz képest, ám ha a hivatalos szám alacsonyabb lesz, az már rendkívül valószínűvé tenné a további kamatcsökkentést - sőt akár kettőt is. 

A Wall Streeten az októberi kamatvágásra 89 százalékos, és egy további decemberire pedig 71 százalékos esélyt látnak. 

Ez persze csak első látásra lesz kedvező hír Donald Trumpnak, aki a Fed-elnök Jerome Powellre már eddig is „a túl késő” jelzőt aggatta.

Nyilván csökkennek a hitelfelvételi költségek, ami jó hatással lesz a vállalati bevételekre, és lehetővé teszik a vállalkozások számára, hogy még inkább eladósodjanak a növekedésük ösztönzése érdekében. A csökkenő kamatlábak a kockázatmentes eszközök, például a készpénz és az államkötvények hozamát is csökkentik, ami több befektetőt a növekedési eszközök, például a részvények, az ingatlanok vagy a kriptók felé terel.

Lehet próbálkozni, de ennél aligha volt jobb befektetés az elmúlt hat hónapban
Minden idők csúcsára ért az ethereum és még nagyon nem látszik a vége. A kriptovaluták árfolyamemelkedését ugyanaz a vágyálom fűti, mint a többi részvényét, azaz, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, végre elszánja magát. >>>

Ám ahogy a Yahoo Finance elemzése is rámutat: a S&P 500 hosszú távú irányát azonban végső soron a vállalati nyereség, nem pedig a kamatlábak határozzák meg. Amikor a vállalatok több pénzt keresnek, az index jellemzően emelkedő tendenciát mutat, és ez fordítva is igaz. Ha a Fed a gyenge gazdasági kilátások vagy a teljes recesszió miatt csökkenti a kamatlábakat, az S&P 500 valószínűleg rövid távon csökkenni fog a lazább monetáris politika különféle előnyei ellenére.

Ám még bárki pánikolni kezdene: a történelem azt bizonyítja, hogy az S&P 500 hosszú távon mindig is emelkedő trendet mutatott, így minden rövid távú gyengülés valószínűleg vételi lehetőség is egyben, nem pedig pánikeladásra okot adó fejlemény. 

Hegedűs Szabolcs
Hegedűs Szabolcs

Ez is érdekelhet