A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 400,85 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel 101 244,52 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 17,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Az Equilor befektetési Zrt. elemzője szerint az enyhe emelkedés a nemzetközi hangulatot tükrözi. Szemán Péter úgy látja a csütörtöki adatok alapján, hogy az amerikai tőzsdéket a kedvező vállalati beszámolóknak köszönhetően bizakodás jellemezte, Európa viszont kissé visszafogottabban áll a féléves jelentési időszak előtt. A Richter is azért tűnhetett ki a belföldi mezőnyből, mert amerikai partnere kedvező eredményekről számolt be, saját fejlesztésű készítményük a vártnál jobban teljesített a tengerentúl.
- A Mol megállt 3050 forinton 2,2 milliárd forintos forgalom mellett.
- Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,32 százalékkal 28 500 forintra nőtt, forgalmuk 10,5 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 0,91 százalékkal 1742 forintra csökkent, forgalma 772,4 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 2,04 százalékkal 10 520 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 9133,17 ponton zárt csütörtökön, ez 21 pontos, 0,23 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
