Emelkedéssel is indulhatott volna a kereskedés a
Budapesti Értéktőzsdén (BÉT): bár a nemzetközi piaci hangulat inkább negatív
az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint, de Árokszállási Zoltán jelezte, hogy
a hétfői zárás óta több pozitív hazai vonatkozású hír is megjelent, sajtóhírek szerint Magyarországnak novemberben odaítélhetik az eddig fenntartott 13 milliárd eurónyi uniós forrást, illetve Ukrajna véglegesen levette az OTP-t a háborút finanszírozó cégek listájáról.
Ugyanakkor a tőzsdenyitást követően hamar pluszba lendült a BUX.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,09 pontos,
0,34 százalékos csökkenéssel, 55 649,46 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac
forgalma 7,0 milliárd forint volt.
A vezető részvények közül
- a Mol 30 forinttal, 1,07 százalékkal 2764 forintra csökkent,
525,6 millió forintos forgalomban; - az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,23 százalékkal 13 330
forintra erősödött, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki; - a Magyar Telekom árfolyama 8,0 forinttal, 1,48 százalékkal
548 forintra nőtt, forgalma 335,4 millió forint volt; - a Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,73 százalékkal
8850 forintra esett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
