BUX 134010.53 0,1 %
OTP 42090 1,15 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Lassan befellegzik a szuperállampapírnak

Alig veszi már a lakosság a Magyar Állampapír Pluszt (máp+). A múlt héten már kevesebb, mint 5,7 milliárd forintnyit adtak el a lakosság korábbi kedvencéből, ami negatív rekord.

2022. március 21. hétfő, 16:27

Nagyon kevés máp+ állampapírt adott el a múlt héten az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A meghirdetett 50 milliárd forintnyi kötvényből mindössze 5,67 milliárd forintnyit vettek meg a befektetők. Ennek két oka is lehetett, az egyik, hogy a múlt hét rövid volt, három napos, ez persze nem akadályozhatta meg azokat, akik állampapírt akartak venni, hiszen online is lehet jegyezni ilyen kötvényeket.

A másik az lehetett, hogy egyre kevésbé vonzó a máp+ a mostani helyzetben. Az ötéves kötvény kamata a futamidő során folyamatosan emelkedik, az első időszakban mindössze 3,5 százalékos, de összességében is átlagosan csupán 4,95 százalékra jön ki. A normál ötéves kötvény referenciahozama, amit a lakosság ugyanúgy megvásárolhat, mint az intézmények viszont most már 6,25 százalékon áll, jóval magasabb a "szuperállampapírénál".

A máp+ helyett még az egyéves vagy kétéves lakossági állampapírt is jobban megéri megvásárolni, ezek kamata most emelkedett 4,25, illetve 4,5 százalékosra. Még ezeknél is jobban járnak viszont a kisbefektetők, ha diszkontkincstárjegyet vesznek, a 12 hónapos hozam ugyanis 5,7, a hároméves pedig 6,27 százalékon áll most. 

A lakossági papírok közül a legnépszerűbb a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP), amelynek a kamata az inflációt követi. Az ötéves kötvény az átlagos infláció fölött 1,5 százalékpontos, a hároméves 0,75 százalékpontos extra kamatot fizet, vagyis jelenleg 6,6, illetve 5,85 százalékos az éves kamatuk, ami az egyre magasabb inflációt látva lehetséges, hogy jövőre sem csökken majd. 

Herman Bernadett
Herman Bernadett

Ez is érdekelhet