Tettekkel is bizonyította Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, hogy alacsonynak tartja a jelenlegi OTP-árfolyamot.
A bankár érdekeltségében tartozó Sertorius alap ugyanis március 10-én 30 ezer darab OTP-részvényt vásárolt 11 546 forintos átlagos árfolyamon a tőzsde honlapján lévő tájékoztatás szerint, vagyis több mint 345 millió forintot költött a bank részvényeire.
Csányi az OTP éves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az orosz-ukrán konfliktus legfeljebb 15 százalékos esést indokolna a bank árfolyamában, vagyis a háború előtti 18 ezer forint körüli szintről 15,3 ezernél lejjebb nem kellett volna csökkennie az OTP-részvénynek. A papír ehhez képest 10 ezer forint alatt is forgott.
Csányi mellett Nagy György igazgatósági tag is alaposan bevásárolt OTP-papírokból az érdekeltségébe tartozó Ho-Me 2000 Kft-n keresztül. 21 351 darab OTP-részvényt vett 11 540 forintos átlagáron.
