BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csökkenéssel zárt Budapest

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 210,11 pontos, 0,54 százalékos csökkenéssel, 38 909,78 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak a Richter ára emelkedett az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

2017. október 17. kedd, 18:16

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kereskedés első perceiben 39 130 ponton is állt a BUX, ezt leszámítva csendes, visszafogott, alacsony forgalmú kereskedés volt, egész nap 20-30 pontos sávon belül mozgott az index. Délután eladói nyomás alakult ki, az utolsó órában megemelkedett a forgalom, és majdnem napi mélypontján zárt a BUX - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az M1-en.

A vezető papírok közül a legnagyobb nyomás a Molra nehezedett, amely 1,8 százalékot veszített értékéből. Az olajpapír ugyanakkor az elmúlt három napban kirobbanó formában volt, és még mindig jobban áll, mint a múlt héten bármikor. (Kár lenne temetni az Ubert.)

Kifejtette, a többi részvény esetében kis lecsorgást lehetett látni, miközben a Richter 1 százalékot emelkedni tudott. Véleménye szerint nem rendszerszintű félelem ébredt, hanem egy nagyon szép emelkedés után egy nagy súlyú papír esetében profitrealizálás történt. Hasonló dolgokat lehetett látni a régióban is, sőt, a lengyel piac a magyarnál nagyobb mértékben esett, szintén a nap vége felé - mondta a szakember.

A Mol árfolyama 58 forinttal, 1,82 százalékkal, 3128 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 45 forinttal, 0,42 százalékkal, 10 610 forintra esett, forgalmuk 4,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,62 százalékkal, 477 forintra gyengült, forgalma 345,1 millió forint volt.

A Richter-papírok 66 forinttal, 1,01 százalékkal, 6627 forintra erősödtek, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.

Szász Péter
Szász Péter

Ez is érdekelhet