Erős a kereslet az Alibaba részvényeire - derült ki a befektetői road-show során, amikor a menedzsment a potenciális befektetőkkel találkozott. Ennek hatására a cég azt tervezi, hogy megemeli a kibocsátási ársávot, a korábbi 60-66 dollárról 66-68 dollárra. Arról egyelőre nincs szó, hogy a kibocsátásra kerülő részvénymennyiséget is megemelnék.
Az elsődleges részvénykibocsátás, ami minden idők legnagyobb IPO-ja lehet az Egyesült Államokban, a héten zárul, a papírok a New York-i tőzsdén forognak majd. A megemelt ársávval a részvénykibocsátás értéke megközelítheti a 22 milliárd dollárt.
A vállalat, amely már most is erős növekedési számaival kápráztatja el a befektetőket, agresszív terjeszkedést tervez Európában és az Egyesült Államokban. Jelenleg főként Kínában tevékenykedik, ahol az internetes kiskereskedelmi piac 80 százalékát uralja. Globális szinten az eBay és az Amazon számít a legnagyobb e-kereskedelmi cégnek, és annak ellenére, hogy az Alibaba szinte csak Kínára fókuszál, nem kicsi cég, köszönhetően a kínai piac hatalmas méretének. Aktív felhasználói száma a kétszerese az eBayhez képest és több árut adott el tavaly mint a két versenytársa összesen.
