Ben Bernanke tegnapi szavait követően ma a világ szinte összes tőzsdéjén jelentős esések következtek be, ugyanis a Fed elnöke közölte, hogy akár már idén csökkenhetik az eszközvásárlási programot. Ennek következményeként a vezető amerikai indexek is óriási esést szenvedtek el. A Dow Jones index 2,3, a Nasdaq 2,2, az S&P 500 pedig 2,5 százalékos zuhanást követően rendre 14760, 3365 és 1588 ponton zárt.
Az amerikai állampapírok hozamai ezzel párhuzamosan jelentősen nőttek, a 10 éves papírok hozama 1,27 százalékkal, az 5 éves papíroké 2,38 százalékkal, a 30 éveseké pedig 1,72 százalékkal emelkedett.
A nemesfémeket is ütötték , az arany 5,2 százalékkal, az ezüst közel 8 százalékkal lett olcsóbb.
A Dow komponensek mindegyike a negatív tartományban landolt a kereskedés végére. A nap vesztese a Walt Disney volt, amelynek árfolyama 3,8 százalékkal került lejjebb.
