Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter délelőtti sajtótájékoztatója szakadékba lökte a budapesti tőzsde részvénykosarát, azon belül is annak legkeresettebb részvényét, az OTP-t. A BUX hiába járt a reggeli percekben még 19 511 pontnál, délutánra egészen 18 714 pontig zuhant a legújabb unortodox megszorítások bejelentésének köszönhetően. A hatalmas értékvesztés azonban már a vevőket is meghozta: a kereskedés utolsó órájában jöttek a vevők, és felfelé hozták az indexet, így a sokk dacára mérsékelt, 0,7 százalékos mínusznál állt meg a nap végén, 19 272 ponton. Az ijedelemnek annyi pozitív hatása volt, hogy legalább a forgalom megélénkült, a menekülő OTP-tulajdonosok 26,7 milliárd forint értékben kereskedtek (ez az idei átlagos napi teljes BÉT-forgalom két és félszerese), a teljes részvénypiaci forgalom pedig majdnem elérte a harmincmilliárd forintot.
A bankadó meghosszabbításával sújtott OTP majdnem átszakította estében a 4000 forintos lélektani határt a reggeli 4442 forintos szintek után, több fontos technikai támaszt pedig valóban át is vitt. A két hullámban érkező pánikszerű eladás viszont három óra körül már visszacsalogatta a vevőket, így az OTP sikerrel kapaszkodott fel 4230 forintig; ez egy 3,7 százalékos napon belüli leértékelődéssel ér fel. A Mol 0,2 százalékos vesztett értékéből 18 600 forintos záróértékével, a Magyar Telekom jegyzése pedig nem változott. Jól jártak viszont a Richter befektetői, a gyógyszerpapírt egész napos stagnálás után tépték ki az utolsó percekben, így 2,7 százalékos erősödés után 40 900 forinton végzett. Az Egis nem tudta követni, 0,4 százalékkal 18 390 forintra esett.
