A forint árfolyama közel 1,3 százalékot erősödött délutánra az euróval szemben, a jó nemzetközi hangulat és az elkezdődő magyar IMF tárgyalások hatására. ez azt jelentette, hogy 311,50 közelében forgott délután a forint. Ezzel a régió legerősebb devizája lett a forint miután a lengyel zloty 0,5 százalékot izmosodott az euróval szemben, a cseh korona viszont egy picit még gyengült is.
A forint a svájci frankkal szemben még többet 1,3 százalékot emelkedett kedden, aminek hatására a 256-os szintet közelítette az árfolyam. A dollárral szemben 1,6 százalékkal erősebb árfolyam 243 környéki értéket takart.
A másodlagos állampapír piacon teljesen vegyesen mozogtak a hozamok. Az éven belüli lejáratok egyértelműen csökkentek, igaz csak 16 és 5 bázispont között. a hozamok az éven belüli lejáratoknál 8,03 és 8,50 százalék között mozogtak. Az állampapíroknál csak a 15 éves lejáraté mérséklődőtt 1 bázisponttal, a többi 4-7 bázisponttal emelkedett. A legtöbbet a 3 éves lejáratú állampapír hozama nőtt, ami 9,70 százalékos hozamot jelentett. A legnagyobb hozamot 9,77 százalékkal az ötéves lejáratnál lehetett elérni, azonban ez is még messze van a néhány napja még 10 százalék feletti hozamszintektől.
