BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nagy ugrás volt novemberben a BÉT-en

Jelentősen nőtt a BÉT forgalma novemberben az előző hónaphoz képest, ez azonban ahhoz még mindig kevés volt, hogy meghaladja az egy évvel korábbi adatot.

2011. december 1. csütörtök, 12:30

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jelentősen 16,2 százalékkal maradt el a novemberben a BÉT duplikált forgalma (a vevői és eladói oldalon lévő tőzsdei cég kötése szerepel az adatban) az egy évvel korábbitól. A közel 719 milliárd forintos forgalom viszont közel 35 százalékkal magasabb az októberinél. Az év első tizenegy hónapjában így 7196 milliárd forintot tett ki a BÉT-forgalma, ami azt vetíti előre, hogy 7 éve nem volt olyan alacsony az üzletkötés értéke mint amilyen az idén lesz.

Az előző hónaphoz mért nagy ugrás ráadásul novemberben a nyugdíjpénztári portfóliók átkötése miatt történhetet. November 7.-én ugyanis hatalmas blokk kötések keretében számos nagyobb részvénycsomag cserélt gazdát a BÉT-en. A kötések mindkét oldalán ugyanaz a külföldi hátterű brókercég állt, amely a mostani adatok alapján egyértelműen az Unicreditet jelentheti. Az átkötött üzletek összértéke mintegy 36 milliárd forint volt a Napi számításai szerint, így ez okozhatta, hogy novemberben az Unicredit 128,6 milliárd forinttal az élen végzett a brókercégek között. Levonvan a lapunk által számolt speciális tételeket 8duplán számolva a k9ötést - már csak 56 milliárd forint lenne az Unicredit forgalma, ami csak a hetedik helyre lett volna elegendő. Ráadásul a teljes forgalom is jó 10 százalékkal alacsonyabb lett volna.

A hónap meglepetése azonban így is az, hogy a stabilan első Erste csak harmadik lett, miután a szokásos 100 milliárd forint feletti havi forgalma 84 milliárd forintra csúszott le novemberben. A második így a Concorde lett, amely viszont 105 milliárd forintot ért el. Az első tizenegy hónapot nézve azonban még mindig toronymagasan az Erste vezeti a rangsort, amelynek a megváltoztatatására már nincs is esély, így minden bizonnyal az Erste megvédi tavalyi első helyét. A második Concorde és a harmadik Unicredit között is akkor a szakadék, hogy biztosra vehetjük ez lesz az év egészlét nézve is a sorrend.

A BÉT forgalma havi bontásban
(milliárd forint)
I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I-XII.
2000 767 748 754 577 609 430 338 379 533 707 361 604 6 807
2001 354 326 249 196 274 164 140 143 240 232 239 214 2 771
2002 290 237 242 296 276 204 205 213 189 292 233 346 3 027
2003 245 192 233 298 377 427 277 280 356 386 310 311 3 692
2004 256 372 617 589 554 301 258 307 405 459 661 440 5 219
2005 529 857 832 746 608 758 674 677 1089 980 852 1099 9 661
2006 846 985 1232 876 1823 1200 1023 825 983 1200 963 1043 13 001
2007 1502 1227 1233 1360 1448 2125 1958 1856 1359 1254 1183 879 17 384
2008 1400 1175 1175 1035 622 563 812 651 970 1327 692 563 10 985
2009 564 582 675 838 1093 885 916 1230 1009 1004 870 605 10 271
2010 924 743 1340 972 1372 1236 815 718 759 820 857 489 11 045
2011 676 672 602 762 594 523 579 847 688 535 719 7 197
Forrás: BÉT
Deák Bálint
Deák Bálint

Ez is érdekelhet