Bár jelentősen javult az amerikai fogyasztói bizalom, ez kevés volt ahhoz, hogy a hétfőn száguldó amerikai részvénypiacok további meggyőző emelkedést produkáljanak. Ráadásul az egekbe futó olasz hozamok sem segítettek a jó hangulaton, így végül a BUX 16 937 ponton zárta a napot, ami 0,7 százalékos pluszt jelentett az egy nappal korábbihoz képest.
A vezető részvények nagyon vegyes teljesítményt nyújtottak, ugyanakkor rendes forgalom továbbra is csak az OTP részvényében volt. A bankpapír több mint 11 milliárd forintos forgalmával ugyanis jelentősen kilógott a sorból, hiszen a Mol alig több mint 1 milliárd forintot produkált, míg a többi vezető részvény bőven 1 milliárd forint alatti forgalmat produkált.
A bankrészvény nemcsak a forgalmával, hanem az emelkedésével is előre tört a nagyok között, bár a legjobban 2,5 százalékos növekedéssel a Magyar Telekom zárta a napot. A telekomrészvény árfolyama azonban így is csak 500 forinton zárt, ahol az elmúlt időszakban többször is. Az OTP alig lemaradva 2,1 százalékkal emelkedett, ami 3135 forintos záró árhoz volt elegendő.
A Mol ugyanakkor gyakorlatilag stagnált, mivel a 17 800 forintos záró árfolyama 5 forintos csökkenést takart a hétfői záró árhoz képest. A Richter viszont egyértelműen esett, a gyógyszergyártó 1,2 százalékkal 34 000 forintra hullott vissza. Az ötödik legnagyobb forgalmat produkáló Rába viszont 0,6 százalékkal 772 forintra esett vissza, úgy látszik tehát, hogy az időigényes versenyhatósági jóváhagyás, alacsonyabb árú eladásra készteti a tulajdonosokat.
A Futuraqua 41 forinton zárta a napot, míg a Masterplastra nem volt kötés az első tőzsdei kereskedési napján.
