A BUX index drágulása főleg az OTP emelkedésének volt betudható. A bankpapír miután a héten sikeresen áttörte a 3350 forintos szintet tovább száguldott pénteken is. Az OTP végül 3,2 százalékkal 3489 forintra drágult. Ráadásul a forgalom sem volt túl magas ami esetleg fordulatra utaló jel lehetett volna. Az FHB viszont nem tudott lépést tartani az OTP-vel, az 520 forintos záró ára pontosan megegyezett az előző napi értékével.
A BUX 1,2 százalékkal 17 448 pontra nőtt, úgy, hogy napi csúcsán zárta a hetet, annak ellenére, hogy a többi vezető részvény már vegyesen teljesített. Az egész héten szárnyaló Richterből például péntekre már kifogyott a szufla. A gyógyszergyártó árfolyama 0,3 százalékkal esett, így 35 700 forintra csökkent az értéke. Az Egis viszont 2,2 százalékkal drágult még a hét utolsó napján is. A kisebbik gyógyszergyártó árfolyama így 16 995 forint lett.
A Magyar Telekom az előző két nap alulteljesítése után pénteken sem tudott emelkedni. Az 501 forintos ár pontosan megegyezett a csütörtöki záró árával. A Mol volt így az OTP mellett a másik vezető részvény amely emelkedni tudott. Az olajpapír árfolyama 0,8 százalékkal 17 040 forintra emelkedett.
A kisebb részvények között az AAA Autó volt az amelyik nagyot esett. A részvény az emelkedő trend ellenére 6 százalékot zuhant a hét utolsó napján, ami 220 forintos utolsó kötésárat jelentett. A Rába azonban 2,5 százalékot emelkdett azután, hogy az előző kereskedési napon teljesen kimaradt a részvény a piaci szárnyalásból. A gépgyártó ennek betudhatóan még mindig 600 forint alatt 590 forinton fejezte be a hetet.
